Aktuális

Bors-recept: üvegbe zárt epres ízek

Bors

Létrehozva: 2015.06.02.

Bár még csak most kezdődik a nyár, azért érdemes a szürke hónapokra is gondolni, és amit csak lehet, elmenteni ebből a szépséges, ízekkel teli időszakból.

Talán mert az elsőként érő hazai gyümölcs, talán az illatos május bódulata okozza, de én bizony teljesen odavagyok az eperért. Ezért minden évben versenyt futok az idővel, és igyekszem minél többet elspájzolni az év többi időszakára. Mivel rövid a termésideje, ráadásul nagyon időjárásfüggő, így óriási előny, hogy amikor hozzájutunk, vagy amikor beérik egy-egy adag, akkor pillanatok alatt lehet belőle dzsemet vagy epervelőt készíteni.

Utóbbit a kánikulában némi tejszín és víz hozzáadásával isteni krémlevessé alakíthatjuk, vagy fagylalt készülhet belőle. Télen pedig eperturmix alapja, vagy sütemények, felfújtak öntete lehet. Akkor igazán a legértékesebb a fagyasztott szemes málnával együtt, mikor megjelenik az importeper a boltok polcain. Mert az egy dolog, hogy rettenetesen drága, de nincs semmi íze. És mivel nagy a csábítás, így jól jönnek az otthoni utolsó dobozok, amíg nem tudunk hazait venni, vagy nem érik be a kertben. A dzsem pedig a lekváros kenyéren, palacsintán és sütemények töltelékén sok minden másra is felhasználható. A mi kedvencünk az epres joghurt, amikor sűrű natúr joghurtban elkeverünk pár kanál házi eperdzsemet.

Gyors eperdzsem

Hozzávalók: 1,2 kg szárától megtisztított eper 30 dkg kristálycukor 1 csomag dzsemfix szuper 3:1

Mindhárom hozzávalót egy lábosba mérjük, majd közepes lángon felforraljuk. Egy nyeles krumplitörővel kicsit összenyomkodjuk, hogy ne maradjanak teljesen egész eperszemek benne. Sűrűn kevergetjük, majd a forrástól számítva egy-két perc után levesszük a tűzről. Azonnal kisebb űrtartalmú, előkészített, megtisztított és fertőtlenített üvegekbe kanalazzuk, majd a lezárt üvegeket néhány percre fejre állítjuk. Ezután mehetnek is a hűs kamrába vagy pincébe. Összességében viszonylag kicsi idő- és költségigényű, ugyanakkor magas gyümölcstartalmú, finom dzsem a végeredmény. Ez a mennyiség 3-4 kisebb üvegre elegendő.
(1000 forint)

Sonkolyos Eszter: alegjobbotthon.blogspot.hu

Vacsoravendég

Fördős Zé: Nem célom a konyha

Barcelonában kóstolt nemrég Fördős „Zé” Zoltán, így épp a churrosra kattant rá, de a mediterrán fogások mellett a hagyományos hazai ízeket is kedveli. A gasztroblogger és műsorvezető túl izgágának tartja magát az éttermi szakácskodáshoz, célja, hogy rábírja az embereket: főzzenek egyszerűen, de jól otthon.

Az RTL Klubon látható, a Televíziós Újságírók Díját Vetélkedő kategóriában elnyerő műsor, a Konyhafőnök egyik zsűritagjaként találkozhatnak esténként önnel a nézők a képernyőn. Ítészként őszinte, ahogy a nyilatkozataiban is. A mindennapokban füllentette már valakinek, hogy ízlik a főztje?

A magánéletben nyilván úgy vagyok ezzel, mint bárki más. Ha valamelyik barátom vagy épp a nagymamám olyat készít, amit nem szeretek annyira, akkor azt a keménységet, amit a műsorban képviselek, nem vetem be.

Nemrég Spanyolországban, Barcelonában forgatott. Milyen gasztrokalandjai voltak?

A Felzabáltuk című webes sorozatunk egy részét forgattuk, amely arról szól, hogy egy-egy külföldi városban felkutatjuk a számunkra izgalmas helyeket. Barcelona helyi, jellegzetes ételeit kóstolva került a tányérunkra tapas, és néhány tradicionális katalán fogás, vagy az egyik spanyol kedvencem, a churros. Ez hosszúkás, olajban kisült fánk, forró csokiba kell mártogatni. Iszonyatosan rá voltam kattanva. Bár a spanyolok reggelire eszik, a korai órákban az én gyomrom még nem képes befogadni. Szerencsére egész nap kapható.

Melyik nemzet ételeit kedveli leginkább?

A mediterrán és a mexikói konyha nagyon közel áll a szívemhez, de az indiai is bejön.

Főzni tudó-szerető szülők gyermeke. Van gyerekkori „kattanása” is?

Ahogy minden gyereké, az ízlésem az első időszakban kimerült a rántott hús-sült krumpli kombinációban, ebből a szempontból nem kell engem gasztronómiai csodagyereknek elképzelni. A lencsefőzeléktől a pörköltön át a húslevesig minden hagyományos ételt istenien készít anyukám. Ezek megmaradtak, a klasszikus magyar vonal a szívem csücske.

Milyen tudást kapott vendéglátós édesapjától, amiért a leghálásabb?

Az atyai nagymamám volt vendéglátós, kiskoromban rengeteg időt töltöttem abban az étteremben, amelyet édesapámmal vezetett. Nagyi is befolyásolt, mert nem az a klasszikus mama volt, aki otthon várja a kiskölyköt túrógombóccal, gasztronómiai szakemberként jelent meg a szememben. De nem mondanék konkrét receptet, inkább azt, hogy édesapámnak köszönhetem, hogy rátaláltam a főzésre. Ő mindig nagy példaképem volt, ő képviselte a gasztronómiát mint életpályát.

Önnek mi a célja a főzéssel?

Soha nem voltam szakács, így most sem célom, hogy egy konyhán kössek ki, annál izgágább fazon vagyok. Az motivál, amivel most foglalkozok, hogy embereket inspiráljak a főzésre, és megmutassam: igenis lehet olcsón, egyszerű alapanyagokból változatos, izgalmas dolgokat készíteni. Vegyük észre, hogy az egyszerű ételek műfajában is végtelen lehetőség rejlik.

Az ön által szemlézett street food kultúra is ezt képviseli. Hogyan jellemezné a hazai utcai étkeket?

Nyitott, befogadó dologgá vált az elmúlt pár évben. Az emberek is elkezdtek ez iránt érdeklődni, így több különleges vendéglátóegység tud megélni.

Nem utálják a vendéglátósok azért, mert otthoni főzésre buzdít?

Nem, mert sehol a világon nem szól arról az étterem, hogy az otthoni főzést helyettesítse. Aki otthon elkezd finomakat főzni, az az étteremben is nyitott szemmel fog ülni, és meg tudja majd különböztetni a jót a gagyitól.

Ha épp ön látna vendéget, kit ültetne szívesen asztalához?

Nem motivál, hogy mondjuk valamilyen hírességnek főzzek. Inkább ha éttermet nyitnék, olyan lenne, ami rám jellemző, azt főznék, amire rá vagyok kattanva, és ami megmelengeti az emberek szívét. Így aki velem „kattan”, azt látnám szívesen.

Van kedvenc étele?

Számtalan, de mondjuk emeljük ki a hentes módra elkészített sertésbordát, ami egy uborkás-sonkás-szalonnás ragu, igazi retrokaja. De a kedvenc italom „új”: a Street Kitchen videoblog stábjával bevezettük, hogy a forgatás után kimaradó zöldségekből, gyümölcsökből friss leveket készít, aki előbb beér. Egész nap azt iszogatjuk a cukros üdítők helyett, és mindenkinek nagyon jólesik.
Kiss Tímea

Sáfrányos-mandulás húsgolyók illatos karfiolrizzsel

Hozzávalók: 15 dkg darált hús, 15 dkg darált sertéscomb, 1 fej hagyma2 db zsálya, 3 kanál étolaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 szelet kenyér, 2 db babérlevél, 2 ág kakukkfű, 10 dkg mandula, 1,5 dl fehérbor, 5 dl szárnyasalaplé, 1 csipet sáfrány, 1 csipet só, 1 csipet bors, 2 kanál étolaj, 2 kanál olívaolaj, 40 dkg karfiol, 10 dkg zöldbab (ceruzabab, 1 tk. római kömény, 1 tk. mustármag, 5 dkg vaj, 1 csipet só, 1 csipet bors

A hagymát finomra, a zsályát nagyon vékony csíkokra vágjuk, és összekeverjük a darált hússal. Sóval, borssal ízesítjük a keveréket, és kisebb méretű gombócokat formázunk belőle. Egy forró serpenyőben kevés olajon lepirítjuk a fokhagymákat és a kenyeret, majd félretesszük őket.

A serpenyőbe öntünk még két evőkanálnyi olajat, és a megformázott húsgombócokat magas lángon lepirítjuk. Mellédobjuk a kakukkfű lemorzsolt leveleit és a babérlevelet, majd az egészet felöntjük a száraz fehérborral, meghintjük a sáfránnyal, és hozzáadunk 2 dl alaplét (ennek hiányában vizet). Az egészet közepes lángon pároljuk 2-3 percig, közben pedig elkészítjük a mandulás krémet: egy aprítógépben finom őrleménnyé zúzzuk a mandulát.

Hozzáadjuk a lepirított fokhagymát és kenyeret, 3 evőkanál olívaolajat és annyi alaplét (vizet), hogy szép krémet kapjunk belőle. Az egészet hozzáöntjük a húsgombócokhoz, óvatosan összeforgatjuk, és ha kell, még annyi alaplét adunk hozzá, hogy egy paprikáscsirke-állagú mártásunk legyen. Sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt készre pároljuk úgy 10 perc alatt.

A karfiolt rózsáira szedjük, és egy aprítógépben egészen finomra aprítjuk. Egy száraz, forró serpenyőbe beleszórjuk az egész római köményt és a fekete mustármagot, és addig hevítjük, amíg illatozni kezd. Rádobjuk a vajat, hagyjuk felolvadni és finoman megbarnulni. Hozzáadjuk a zöldbabot is, és sóval, tört fekete borssal ízesítjük. Hozzáadjuk a finomra aprított karfiolt, és az egészet jó alaposan összeforgatva, rázogatva pár perc alatt készre pároljuk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713455710
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141684_auto_resized.jpg
vg.hu

Lázár János nyíltan beszélt: rengeteg fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713455710
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713455710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713455710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja