Aktuális

Bors-játék: Ötvenezer forintért vásárolhat Irénke

Hu-Zo

Létrehozva: 2016.06.30.

<p>A Bors budapesti olvasója, Bencze Lászlóné Irénke 50 ezer forintos JYSK ajándékkártyát nyert játékunkon. Az öröme határtalan. </p>

Forrás: Zsolnai Péter

– Tudni kell, mindennap vesszük az újságot – kezdte Irénke. – Ez hozzá tartozik a férjem reggeli kutyasétáltatásához. Én a sporton kívül – amit csak gyorsan átfutok – mindent elolvasok. Hétfőn nyertünk, amit a párom vett észre. Kellemes meglepetés volt. Alig akartam hinni a szememnek, mert éppen előtte pár nappal beszéltünk arról, hogy igazán nyerhetnénk valamit a játékon, ha már ilyen hűséges olvasók vagyunk.

– Ezt a JYSK ajándékkártyát nagyon hasznosnak tartom. Egyszer már vásároltam ott és nagyon megérte. Az 50 ezres érték megmozgatta a fantáziánkat. Rég­óta szemezünk egy rattan ülőgarnitúrával, aminek a teraszon lenne a helye. Ráadásul úgy tudom, hogy az ilyen utalványok egy évig válthatók be, ezért lehet, hogy érdemes várni a vásárlással, hátha egy nyár végi akció keretében még ol­csóbb lesz – újságolta a Irénke. 

– Mi már a nyugdíjasok életét éljük a férjemmel. A szerencse ritkán mosolygott ránk, bár nem panaszkodom, mert egyszer a Skandináv lottón egy társasággal fejenként 400 ezer forintot nyertünk. Igaz, ötös lottón csak a kettesig jutottam, és a nyugdíjam sem főnyeremény, úgyhogy jó ajtón kopogtatott Fortuna!

A Bors-játék részleteiért kattintson ide!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét