Aktuális

Bors-játék: 3 olvasónk is milliomos lett a Borssal

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.07.29.

Biztosan felejthetetlenné tettük az idei nyarat azzal, hogy milliomosok lettek a Bors nyereményjátékával. Ők azok a szerencsések, akik megtalálták a három fődíjat rejtő matricát. Abban minden játékosunk megegyezik, hogy nem csak várnak a szerencsére, hanem tesznek is érte azzal, hogy rendszeresen vásárolják a Borsot. Harmadik milliomosunkra 75 évesen mosolygott rá a szerencse. Kapui Vince egy szombathelyi boltban vásárolta meg az újságot.

– Minden reggel meg szoktam venni a Borsot. Amikor odamentem az újságos standhoz, láttam, hogy az egyik példány egy kicsit kiáll a többi közül. Én ezt egy hívogató jelnek fogtam fel, és nem a legfelsőt, hanem ezt választottam – mesélte Kapui Vince.

– Amikor hazaértem, azonnal lekapartam a matricát, és láss csodát, ott volt alatta a három egyforma bankjegy. Még egyszer megnéztem, hogy biztos legyek a dologban, aztán megmutattam a feleségemnek. Elmondani nem tudom, mekkora öröm volt, hogy ami eddig soha nem történt meg velem, hetvenöt éves koromra életemben először sikerült nyernem! A mama mondta, hogy máskor ő fog kaparni, hátha neki is összejön valami – mesélte a szombathelyi nyugdíjas, akinek két gyereke és négy unkája van. Vince 50 évig vezető végrehajtóként dolgozott a bíróságon és ugyanennyi ideje él boldog házasságban. Nyugdíjasként több elfoglaltsága van, mint amikor dolgozott. Kert nincs, mert emeletes házban lakik, de besegít a gyerekeknek és az unokáknak is.

– A pénznek lesz helye. Az már biztos, hogy a feleségemmel elutazunk valahova Magyarországon egy kicsit pihenni,  és a család támogatására is jut majd belőle – mondta Kapui Vince. Jó hírünk van, nem sokáig kell várni a következő Bors-játékra, de addig is számos nyerési lehetőségekkel várjuk az olvasókat.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól