Aktuális

Bőrön keresztül is átadható a HPV

H. R.

Létrehozva: 2019.09.06.

46 ezer hetedik osztályos lány szüleinek kell a következő napokban dönteni arról, hogy beoltatják-e gyereküket a HPV elleni ingyenes védőoltással.

A HPV köztudottan a méhnyakrák okozója, de sok más betegség kialakulásáért is felelős. A legfrissebb adatok szerint az EU-ban 2017-ben 53 ezer esetben diagnosztizáltak HPV okozta méhnyakrákot. Egy másik gyakori megbetegedés, amit szintén ehhez a vírushoz kötnek, az a genitális szemölcs, amiből 700–800 ezer új esetet regisztráltak az uniós országokban szintén ugyanebben az évben.

– A daganatos megbetegedések öt százalékáért tehető felelőssé a HPV, vagyis a human papilomavírus. Ez az arány a védőoltással visszaszorítható – kezdte a Borsnak dr. Pátri László, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének alelnöke.

Ha nem veszik észre időben a vírus okozta rákot, akkor az átterjedhet az egész testre, ezért jelent igazán nagy kockázatot.

Érintéssel fertőz

Az eddigi kutatási eredmények szerint több mint száz típusa van a HPV-nek. Az orvostudomány jelenlegi ismeretei alapján ezek közül legalább tizenhárom okoz méhnyakrákot. Ez a vírus tehető felelőssé a nemi szerven és a végbélnyílás környékén kialakuló daganatokért. Az emberek 80 százaléka megfertőződik vele élete során legalább egyszer, a legtöbben felépülnek belőle. Alattomos, mert sokáig tünetmentes.

– A humán papillomavírusról legtöbben úgy tudják, hogy szexuális úton lehet elkapni, de valójában bőrön keresztül terjedő fertőzésről van szó. Így hiába védekezik valaki óvszerrel ellene, az sem biztos megoldás. Jelenleg a védőoltás az egyetlen ismert és hatékony megelőző kezelés – magyarázta a doktor. A bőr-bőr kontaktus értelmében elkapható előjáték, petting, hüvelyi, anális és orális aktus során is.

Mit tud a szuri?

Magyarországon a legújabb vakcinát használják az iskolai kampányoltás során. Ez pedig a Gardasil 9 oltóanyag, ami a méhnyakrákot okozó vírus hét leggyakoribb, és a nemi szemölcsök kialakulásáért 90 százalékban felelőssé tehető további HPV-típusok ellen alakít ki védelmet. 

Azok a lányok, akiknek szülei igénylik az ingyenes vakcinát, októberben megkapják az első injekciót. Az oltás második részét pedig áprilisban adják be. 

– Az oltásnak nincsenek mellékhatásai, nem okozhat rákos megbetegedést, mert nem tartalmazza a vírust, csak annak egy burokfehérjéjét, ami arra jó, hogy megismertesse a szervezettel, így ha valós támadás éri a testet, akkor egyből tud ellene védekezni – magyarázta.

Két részletben kapják

– A fertőzés elkerülése érdekében az oltást célszerű a nemi élet megkezdése előtt beadatni, de ez nem feltétel. Életkortól függetlenül lehet kérni – mondta a Borsnak dr. Pátri László. 2014-ben bevezették a HPV elleni önkéntes védőoltást, amit a szülők térítésmentesen igényelhetnek a 12. életévüket betöltött, általános iskolás, 7. osztályos lányaiknak. Mindenki másnak az oltóanyag ára 35 ezer forint. 

Azok a tanulók, akiknek szülei igénylik a vakcinát, októberben megkapják az első injekciót. Az oltás második részét pedig áprilisban adják be. Az állami támogatást tavaly a jogosultak 81,1 százaléka kérte.

Miért csak lányoknak?

A világon 20 országban a HPV elleni védővakcinát a férfiak is megkapják. Hazánkban az oltás elsődleges célja a méhnyakrák megelőzése, de közvetve mindenkit véd a vírustól. Vagyis férfiak is kérhetik kortól függetlenül, de hazánkban ez nem igen jellemző. 

Minél több lány szerez védettséget, akkor eleve annál kevesebb vírus fog élni a népesség körében. Tehát a fiúknak is kisebb esélyük lesz, hogy elkapják.

Félezren halnak bele évente

Hazánkban 2009 és 2015 között évente átlagosan körülbelül 1073 új méhnyakrákot diagnosztizáltak. A betegség – ha időben felfedezik – gyógyítható, mégis ugyanezen időszakban Magyarországon évente átlagosan 416 nő halt meg méhnyakrák miatt – olvasható az ÁNTSZ oldalán.

Nyomtatvány

Azok a szülők, akik kérik lányuknak az oltást, jövő hét csütörtökig kell visszajuttassák az ehhez szükséges nyilatkozatot az iskolába. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei