Bőnyi rendőrgyilkosság: éjjel-nappal figyelik Győrköst

Bőnyi rendőrgyilkosság: éjjel-nappal figyelik Győrköst

bőnyi lövöldözés
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 24. 10:30
Bár már meggyógyult a lőtt sérülés, csak sántítva tud járni a rendőrgyilkosságért előzetesben tartott Győrkös István.
M. S.

Csöppet sem áll jól Győrkös István szénája, az egykori hungarista vezető akár életfogytiglanit is kaphat Pálvölgyi Péter nyomozó tavaly októberi meggyilkolásáért. A Központi Nyomozó Főügyészség elvégezte a szükséges nyomozati cselekményeket a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében, a keletkezett iratokat a múlt héten ismertették a gyanúsítottal. Az ügy ezzel vádelőkészítő szakaszba lép.

S bár Győrkös védője folyamatosan azzal érvel, hogy álláspontja szerint baráti tűz végezhetett az NNI őrnagyával, a gyilkos golyón nem is találhatóak DNS-nyomok, úgy látszik, hogy ez a védői taktika nem jött be, Győrkös előzetes letartóztatását meghosszabbították, továbbra is ő a gyilkosság gyanúsítottja.

A Bors információi szerint Győrköst kiemelt biztonsági fokozatban őrzik. Ez azt jelenti, hogy gya­kor­la­ti­lag a nap 24 órájában megfigyelés alatt áll, a cellájában kamerák rögzítik minden mozdulatát. Győrkös egy kétszemélyes cellában éli mindennapjait, korábban a Kisalföld arról írt, hogy a rabtársa az az S. Attila, akit egy fiatal győri lány, Tompa Eszter 14 évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsítanak. Úgy tudjuk, hogy Győrkös mintarabként viselkedik, eddig semmilyen probléma nem volt a magatartásával. A férfit a két fia és a felesége is meglátogatta már a börtönben. Győrkös Istvánt hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberöléssel, illetve lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaéléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.