Bölcsibe küldték Gyurcsány Marcit

Bölcsibe küldték Gyurcsány Marcit

bölcsőde
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 27. 10:30
Bors

Már bölcsődébe jár Gyurcsány Ferenc ötödik gyermeke, az egyéves és három hónapos Marci. A volt miniszterelnök a Borsnak elmondta, a baráti társaságukban kisebb vita van ab­ból, hogy ilyen korán érdemes-e bölcsődébe íratni a gyerekeket, de a politikus másik négy gyermeke is viszonylag korán bölcsis lett. Gyurcsány szerint ebből inkább profitálhat Marci, hiszen nagyon hamar lesznek társas kapcsolatai a korosztályában és más felnőttekkel.

Marci nemrég kicsit náthás volt, ilyenkor persze a szülei nem viszik bölcsődébe, nehogy megfertőzze a többieket. Jól bírja az új helyzetet, este 8-tól reggel 7-ig mélyen alszik, reggelente az apja viszi, délutánonként felváltva ő, a felesége, Klára vagy a nagymama hozza haza. Nem sírós gyerek, sőt többnyire jó kedélyű és beszédes. Már a következő szavakat ismeri: mama, papa, add oda, nem. Az első szava éppen a nem szócska volt, amit fejrázással kísért.

Gyurcsányék teljesen meglepődtek azon, hogy Marci szívesen játszik kis­autókkal, ugyanis a többi Gyurcsány fiú nem ilyen volt. A srác most éppen a pakolós korszakát éli, ki- és bepakolgat különféle dolgokat. Például, ha a politikus éppen krumplit pucol, Marci kiszedi a héjat a szemetesből a konyhakőre. És hiába kérik rá, nem mindig rakja vissza. [Jegyzetünk itt.]

Belekeverte Lendvait

Videoüzenettel jelentkezett Face­book-oldalán Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd tízéves évfordulóján. A volt kormányfő szerint MSZP-s vezetők szivárogtatták ki indulatos, de őszinte beszédét a sajtónak, hogy tönkretegyék. Arra utalva, hogy Orbán Viktor nem akarja újra köztársasági elnöknek jelölni Áder Jánost, kijelentette: 2005-ben átkozottul utálta, hogy Sólyom László lett az államfő, de mégis ő lett, mert ez a demokrácia. – Kell még valamit mondanom, Ildikó? – hangzik a videó és az eredeti beszéd utolsó mondata. Gyurcsány talán arra utal, hogy a szocialista Lendvai Ildikó is szerepet játszhatott megbuktatásában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.