Aktuális

Bőkezűen osztogatta a pénzt a Momentum a kampánystábnak

BoBe

Létrehozva: 2019.01.13.

Vége a titkolózásnak, a Momentum sok huzavona és sumákolás után végre közzétette a részletes kampányköltéseiről készült <a href="https://docs.google.com/spreadsheets/d/e/2PACX-1vRO_7owmvNp0niN6c4Z18PaDyLMTlPWpnFfJ8XBp56OytzFvyr65cRr_Lhhf758xLcQp65dyPrOlGPY/pubhtml" target="_blank">beszámolóját</a>. Na persze nem önszántából. Erre azért kényszerült a viccpárt, mivel az Állami Számvevőszék kezdeményezte a Momentum költségvetési támogatásainak a felfüggesztését, mert az nem teljesítette a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét, és az ÁSZ nem ismerhette meg az utóbb közzétett részletes adatokat. Néhány napja aztán nagy duzzogva, de közzétették a részletes beszámolót, amelyből jó néhány érdekesség is kiderült. Így például az, hogy a fiúknak, lányoknak sikerült a rendelkezésre álló 508 millió forintból több mint 140 milliót különböző, főként közösségi médiás hirdetésekre elkölteniük. (Furcsa az arány is, ráadásul valamennyi számnál, adatnál lényeges, hogy nem egy valódi, hanem egy alig létező, mikropártról van szó.) De arra is fény derült a dokumentumból, hogy a kampánystáb egy-egy tagja 790 ezer Ft-ot keresett márciusban átlagosan, és hasonlóan bőkezűek voltak a kampánycsapat tagjaival.

Nos, a Momentum nagy duzzogva, de végül közzétette kampányköltéseit, amit immár az Állami Számvevőszéknek is megküldtek.

Az Origo átnézte a Momentum által közzétett táblázatot, és néhány érdekességet talált benne.

Ami mindenképp szembetűnő volt, hogy a mikropártnak utalt 508 millió forintból - számításaink szerint -141 millió forintot! a különböző, főképp online-hirdetések vittek el, így jelentős részben a Facebookon, a Google-ön és YouTube-on történő hirdetés.Magyarul a kampánytámogatás egyharmadát csak a social médiára költötték Fegyőrék.

(Még egyszer: minden adatnál, számnál, kifizetésnél, felhasználási (költési) aránynál lényeges elem, hogy a Momentum esetében nem egy látható, akár kicsit is számottevő méretű pártról beszélünk, hanem egy igazi mikropártról.)

A fenti összeghez egyébként még hozzájött több mint 44 millió úgynevezett reklámügynöki tevékenység, amely magában foglalt több mint 29 millió forint, szintén „Online média tevékenységet".Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a pénz jelentős része nem a vidéki kampánykörutakra, rendezvényszervezésre esetleg plakátokra ment el, hanem az online hirdetésre. 

Emellett az is érdekes volt, hogy több mint 7 millió forintot költöttek el „Gépkocsi költségtérítés" jogcímen, amelyet nem tudjuk, hogy benzinköltségként, vagy esetleg taxiköltségként kell értelmezni. Mind a kettő érdekes, hiszen ennyi pénzből a holdig el lehet autókázni és vissza.

Közel 800 ezret kapott a kampánystáb egy-egy tagja átlagosan 

Az ifjú forradalmárok költekezési szokásairól más érdekesség is napvilágra került, például az, hogy mennyivel is honorálták a kampányban szorgoskodók tevékenységét. A közzétett beszámoló szerint a kampánystáb 2018. márciusi megbízási díja a 24 tagjának összesen 18.971.770,-Ft volt, ami azt jelenti, hogy a kampánystáb egy-egy tagja átlagosan 790.490,-Ft-ot keresett. Ami valljuk be, azért ez elég jó fizetés egy nagyítóval látható pártocska kampányguruja esetében.

Az áprilisi apanázsa sem volt sokkal rosszabb a kampánycsapatnak, hiszen erre a hónapra összesen 6.603.500,-Ft-ot adtak ki Fegyőrék.Ez pedig azt jelenti, hogy fejenként, átlagosan 275 ezret kapott egy ember.Ami megint csak elég szép summa, pláne, ha arra gondolunk, hogy április 8-án volt az országgyűlési választás, azaz elvileg 8 napi kampányra volt ennyi a fizetség. Igaz, ezt a beszámolójuk szerint, már nem költségvetési forrásból fizette a Momentum.

Sok pénzt költöttek az ifjú, füstbombás forradalmárok a különböző filmek és videók készítésére is.Számításaink szerint több mint 30 millió forintot vertek el így, különböző reklámfilmek és videók gyártására, az ezzel kapcsolatos munkákra.Hiszen a lényeg: a látszat. Járja le a lábát más a kampányban.

Sok mindent elárul a lányok-fiúk mentalitásáról az is, hogy a fenti jelentős kiadásokhoz képest mindössze 1,5 millió forintot költöttek el vélhetően a nem nagyszámú vidéki kampányuk során szállás és étkezés címén a Momentumosok.

Nem maguktól lettek ennyire "bőbeszédűek"

Végre tehát nyilvánosságra került, az amit a viccpárt hónapok óta titkolt a nyilvánosság, és mint kiderült az Állami Számvevőszék elől is, hogy pontosan mire is tapsolták el a kampányra kapott fél milliárd forintot.

Az ügy előzménye - ahogy azt már megírtuk - a kampánypénzek felhasználását törvényi előírás alapján ellenőrző számvevőszék még október 4-én közölte, hogy a Momentum Mozgalom nem teljesítette a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét.

Az ÁSZ közlése szerint ugyanis a párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem volt elérhető, nem reagált a megkeresésekre,ezért a számvevőszék október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését.

Az ÁSZ intézkedésével kapcsolatban december közepén Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja azt mondta: nem szeretnék, hogy az adminisztratív probléma miatt bárki is rájuk süsse, hogy nem tudnak elszámolni a kampánypénzekkel. Ezért a Momentum az összes kampányköltését nyilvánosságra hozza a honlapján még a hét folyamán.Ezt azonban csak egy hónappal később, néhány napja teljesítette a viccpárt.

Az ÁSZ jogszerű nyomásgyakorlása láthatóan nem tetszett a momentumosoknak, mivel a szóvivő Hajnal Miklós nagy dérrel-dúrral vonult be az Echo TV-be, ahol elmondta a szokásos propagandaszöveget, majd inkább elmenekült az érdemi kérdések elől, és elhagyta a stúdiót, mielőtt bármi magyarázatot kellett volna adnia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091056_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tüttő Kata: „Hálás vagyok Magyar Péternek!” (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány