Aktuális

Bokájánál fogfa fellógatta, majd levágta és megette randipartnere heréit a kannibál férfi – 18+

Bors

Létrehozva: 2020.10.06.

Forrás: Getty

A 25 éves, fodrászként dolgozó Kevin Bacon (aki csupán névrokonságban áll a híres színésszel) egy randiappon keresztül ismerte meg későbbi gyilkosát: a nála kétszer idősebb, Michiganben élő Mark Latunskit. 

A két férfi először Latunski lakásán találkozott, 2019. december 24-én. Bacon szobatársa pár órával később kapott egy üzenetet a fiútól, hogy jól érzik magukat, és még marad egy darabig – azonban könnyen lehet, hogy ekkora a fiú már halott volt, az üzenetet pedig a gyilkosa írta.

A hatóságokat végül a Bacon családja értesítette, miután a fiatal másnap nem jelent meg a családi ünnepi reggelin.

Kevin Bacon holttestére nem sokkal eltűnése után Latunski lakásában találtak rá:

fejjel lefelé, a bokájánál fellógatva a ház tetőgerendáján.

Az akkor 50 éves Latunski a rendőröknek kertelés nélkül bevallotta:

először hátba szúrta randipartnerét, majd elvágta a torkát. Ezt követően felkötötte, majd levágta a heréit, amiket később megevett. 

Indítékára a mai napig nem derült fény, ám az igazságügyi elmeorvosi szakvélemény szerint a férfi nem beszámítható. Korábban súlyos depresszióval és paranoid skizofréniával is diagnosztizálták. 

– Azt hiszi magáról, hogy ő valaki más, mint aki. Királyi leszármazottnak tartja magát egy bizonyos walesi Tomas nemzettségből. Többször beszéltünk vele, és olyan lehetetlen történeteket ad elő, amikről ő maga valóban elhiszi, hogy úgy van – nyilatkozta a gyilkos ügyvédje, Doug Corwin. 

Hosszú hónapokig úgy tűnt, hogy Latunski mentális állapota miatt nem lesz képes elhagyni a pszichiátriát és a bíróság előtt megjelenni. Hétfőn azonban mégis sikerült a vádlottak padjára állítani, így kezdetét vehette a hosszadalmas tárgyalássorozat.

Mark Latunskit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, holttest megcsonkításával, valamint kannibalizmussal vádolják. Büntetésének mértéket egyelőre azonban nehéz lenne találgatni, minden azon múlik, hogy a bíróság mennyire találja úgy, hogy beszámítható volt, amikor a horrorisztikus gyilkosságot elkövette. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713599408
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól