Aktuális

Bochkor: Borossal voltam a csúcson

Bors

Létrehozva: 2019.06.14.

Bochkor Gábort a Music FM elnémulása óta nem hallhattuk a rádióban. A műsorvezető nincs elkeseredve, noha tudja: akkora sikert már úgysem fog aratni, mint Boros Lajossal.

Forrás: Bánkúti Sándor

Hallgatók ezreit tartja lázban a kérdés: mikor tér vissza az éterbe Bochkor Gábor? Habár a szókimondó rádiós még maga sem tudja erre a választ, azt azonban bizton állítja, hogy a kenyere javát már megette. 

– Jelenleg is tárgyalok, ami a rádiózást illeti, vannak már munkák kilátásban, de egyelőre nem mondhatok ennél konkrétabbat – kezdi lapunknak Bochkor Gábor, aki a 33 éves rádiós pályafutása alatt úgy véli, akkor volt a csúcson, amikor a szebb napokat is megélt Boros Lajossal tíz éven át szórakoztatta a hallgatókat.

– Kétség kívül az volt a munkásságom tetőfoka. Mi annak idején olyan körülmények között tudtunk dolgozni Borossal, olyan dolgokat tudtunk megvalósítani, amit aztán később már nem. Mindenben az élen jártunk, úttörők voltunk, akik nem ismertek lehetetlent. Az összes ötletünket megvalósítottuk, és hihetetlen hallgatottságnak örvendhettünk. Ez ma már nyilván csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudna megvalósulni – emlékezett vissza a régi szép időkre a mikrofonos, aki azonban a pó­tolhatatlan sikerek ellenére sem tudja elképzelni, hogy újból összeálljon Boros Lajossal.

– Igazság szerint nem is beszélünk. Jó, félévente egyszer, amikor felhívom, és az egészségi állapota felől érdeklődök. Váltunk néhány szót, de ugyanúgy, ahogy azelőtt sem, most sem vagyunk barátok. Szép volt, jó volt, felejthetetlen időszak volt a miénk, de a jövőben mi már nem fogunk együtt dolgozni!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól