Aktuális

Biztos, hogy tud viselkedni a liftben?

Bors

Létrehozva: 2016.09.08.

A legtöbben ismerik az illemszabályokat, azonban liftetikettel és a felvonó ésszerű használatával  a tapasztalat szerint nagyon sokan nincsenek tisztában.

Forrás: Thinkstock

Már reggel elmehet annak az életkedve, akit egy viselkedni nem tudóval zár össze a liftajtó. A frusztrált mindennapokban nem hiányzik még az is, hogy az alatt a rövid idő alatt, amit a felvonóban töltünk, még fel is idegesítsen valaki. Nem sok mindenre kéne odafigyelni ilyenkor, de az az egy-két alapvető dolog simábbá tehetné ezt az utazást.

1. Ki lép be elsőként?
Zavaros lehet a helyzet, hiszen az alapvető illemet, az érkezési sorrendet és az ésszerűséget kell összeegyeztetni. A gyakorlatban általában a gyerekkorunkban megtanult illemszabályok szerint viselkedünk, vagyis az időseket, a nőket, a terhes anyukákat, kisgyerekkel lévőket engedik előre. Az ésszerűség azonban azt indokolná, hogy azok lépjenek be előbb, akik a legkésőbb szállnak ki, és azok utolsóként, akik a következő emeleten már ki is lépnek onnan. Ez azonban azokon múlna, akiket az illem szerint előre engednek. Ha szólnak beszállás előtt, akkor nem kell végignézniük, ahogy az egész társaság kiszáll, csak hogy ő kiléphessen egyemeletnyi utazás után.

2. Bocsi, én még beugrok
Végre bezáródott a liftajtó, éppen elindulna a lift, amikor valaki rácsap egyet a hívógombra és beugrik. Érthető, ha nagyon siet és késésben van valahon­nan, de a liftetikett és a már bent lévők szerint ez nem túl szimpatikus. Főleg ak­kor, ha több lift is üzemel egymás mellett.

3. Én még beférek…
Teli van már, moccanni sem tudunk a többiek miatt, de az utolsóként érkező  még megpróbálja bepréselni magát. Miért kell ezt? Nem beszélve arról, hogy biztosan lesz legalább egy ember, aki bepánikol a zsúfoltság miatt, lehet, hogy a súlyhatár is itt fog kiakadni, hiszen a lift terhelhetőségét nem heringszerűen bepréselt emberekre számolták ki. Csak szólunk, a lift is olyan, mint a villamos, jön másik.

4. De olyan éhes vagyok
Jobb esetben csak pogácsával, csokival, gyümölccsel vagy egyéb kevésbé illatozó étellel van teli a szája a velünk utazónak. Rosszabb, ha hagymával jól megtömött hamburgert falatozik a ránk szuszogó mellettünk álló. Tényleg nincs annyi önuralom valakiben, hogy kibírja evés nélkül egy percig?

5. Magánügyek a mobilon
„…és a gennyes fogát is ki kell majd tisztítani. A válásnál jól megkopasztott. Megint begörcsölt az epém” – senki nem akar ilyen és hasonló részleteket hallani mások magán­életéről. És még ordít is hozzá, mert a liftben rossz a térerő. Az illem, a diszkréció és az utastársak érdekében inkább folytassuk akkor a beszélgetést, amikor már kiszálltunk, vagy be se lépjünk addig, míg nem értünk mondandónk végére.

6. Kiszállnék, ha elengedne
Egyértelműnek tűnik, hogy előbb hagyjuk kiszállni a liftbôl az utasokat és csak utána lépjünk be, időnként azonban még ez is gondot okoz. Ahogyan az is, hogy hagyjunk helyet a kilépőknek. Hazánkban nem nagyon szokás érkezés szerint sorba állni olyan helyeken, ahol ez nem kötelező, például egy buszmegállóban, így a lift előtt sem. Gyakran mindenki a lift­ajtó elé tömörül, csak hogy beférjen, így a bent lévők alig tudnak kiszállni. Nem csak az etikett szerint, saját érdekünkben is érdemes helyet hagyni másoknak!

7. Miért köszönjek?
Mert hazánkban így szokás, ezt tartja az illem, ezt tanultuk gyerekkorunkban. Köszönünk egy üzletbe belépve, ha le-ülünk valaki mellé a távolsági buszon, ha egy faluban szembe jön egy ismeretlen – és ha belépünk vagy kiszállunk egy liftből. Akit megtanítottak erre, annak szinte a génjeiben van, így bosszantja, ha valaki csak bámul az arcába, de nem nyitja a száját köszönésre. Kedves Nem Köszönő! Ez a gesztus nem kerül semmibe, sőt még jól is esik, ha időnként normálisan viselkedik.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól