Aktuális

Bevették a Balcsit a szörfdeszkajógások

R. K.

Létrehozva: 2017.07.11.

Forrás: Zsolnai Péter

Egészen érdekes mozgásforma tört be az utóbbi időben Magyarországra. Jógázni már eddig is sokan jógáztak idehaza, de ki gondolta volna, hogy a hagyományos gyakorlatokat nyílt vízen, szörfdeszkán tornázva és egyensúlyozva is ki lehet próbálni?

Az úgynevezett SUP jóga hazai elterjedésében főszerepet játszott egy 33 éves budapesti hölgy. Rubesch Linda nyolc éve került először kapcsolatba a jógázással, amely segített neki felépülni egy baleset utáni térdsérülésből. Később egy kaliforniai tanfolyam keretében tanulta ki a formabontó szörfös jógázás alapjait.

– Három éve foglalkozom a jógának ezzel a változatával, amelyet egyébként Hawaii-on találtak ki. A gyakorlatokat vízen, egy deszkán állva végezzük. Az egésznek az egyensúlyozás az alapja, így szükség van arra, hogy kikapcsoljuk az elménket, és kizárjuk a külvilágot. Az órák során az egész testünket átmozgatjuk, így összességében egy kiváló stresszkezelő sportról beszélhetünk – mondta a Borsnak Linda, aki a nyár folyamán a fővárosi Római-parton és Balatonföldváron, míg télen fedett medencékben tart órákat.

Sokan első hallásra úgy gondolhatják, hogy a SUP jógához komoly fizikum és tapasztalat kell. A tréner szerint azonban erről szó sincs, a kezdők is pillanatok alatt elsajátíthatják az alapokat. Sőt mi több: az sem igaz, hogy csak nők űznék a sportot, az izomerősítő gyakorlatok miatt ugyanis a férfiak körében is egyre népszerűbb a szörfös jóga.

Amerikában hódít a Doga

Aki jól bírja a meleget, annak ajánlatos kipróbálnia a Bikram jógát, amely során a gyakorlatokat egy körülbelül negyven fokra felfűtött helyiségben végzik, így garantált az izzadás. Külföldön nagy hagyománya van a Tree jógának, amikor is a vállalkozó szelleműek gumikötelek segítségével egy fáról lelógva tornáznak. Amerikában a meztelen jóga is egyre inkább divatba jön, ahogy a Doga is, amely a kutyánkkal történő jógázást takarja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141993_auto_resized.png
metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca