Betett a tél a Szent László fűtésének

Betegeknek és kórházi dolgozóknak is feladta a leckét a fővárosi Szent lászló kórház fűtéshálózata.
Betegeknek és kórházi dolgozóknak is feladta a leckét a fővárosi Szent lászló kórház fűtéshálózata.

A Bors szerkesztőségébe érkezett, aláírás nélküli levél szerint egy hónapja dideregnek az egyik régi, elavult nyílászárós épületben. Kálmánné Juhász Ilona, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet gazdasági igazgatója elismerte, az Albert Flórián úti komplexum fűtésrendszerével valóban akadtak problémák, de nem egy hónapig.

– Karácsony előtt, de­cember 23-án, a 17-es épületben található infektológiai osztály fűtéscsövei hibásodtak meg, az ott tartózkodó két betegnek biztosítottuk a fűtést, ellátásuk zavartalan volt. A hibát sikerült karácsony másnapjára elhárítani. Igaz, ehhez az egyik fűtési ágat napokra le kellett zárni, ami kihatott a 16-os épület hőellátására, ám a betegfelvételi osztály problémáját is megoldottuk – mondta.

A fűtési rendszer azonban december 30-án, a betegfelvételi osztályon újra megadta magát. Javítása folyamatban van.

– Az említett épületben nem folyik be­tegellátás, az osztályt a hiba elhárításáig máshová költöztettük – összegzett a gazdasági igazgató.

A Bors munkatársai tegnap a Szent László kórházban jártak: a fűtőtestek ontják a meleget, van, ahol jelzik is, hogy fűtenek, ezért kérik az ajtók becsukását. Ugyanakkor a betegfelvételi és betegszállítási osztály zárt ajtaján felirat jelzi, merre tudnak jelentkezni a páciensek. Az épület előtti területen több helyen is feltörték a betont, az egyiknél gőzölög a forró víz, ám az elkerített részen ottjártunkkor nem folyt munka. Így nem tudni, mikor vehetik újra birtokba a betegek és az egészségügyi dolgozók.