Aktuális

Betegnek tettette magát, mert nem volt pénze a műtétre, csúnya vége lett a hazugságnak

Bors

Létrehozva: 2019.07.18.

Kissé meggondolatlan volt a modell, amikor egy élő műsorban vallotta be a csalást.

Forrás: Instagram

A londoni Carla Bellucci ex-modell minden vágya az volt, hogy visszakerüljön a szakmába, de úgy érezte, hogy görbe orra a karrierje útjában áll. Mivel a háromgyermekes anyának nem volt pénze arra, hogy maga fizesse ki a szépészeti beavatkozást, egy gyomorforgató tervet eszelt ki.

A 37 éves nő eljátszotta, hogy súlyos depresszióban szenved, és addig járt különböző pszichológusokhoz, amíg államilag támogatott orrműtétet nem javasoltak neki, hogy megszűnjenek az önértékelési problémái. A műtét két és fél millió forintnyi fontjábaba került az angol államnak. Bellucci hazugságaira azonban hamar fény derült, és a kommentelők ízekre szedték a becstelen nőt. Az ex-modell egy tévéinterjúban nevetve vallotta be, hogyan járt túl a kórház eszén, és jutott ingyen az szolgáltatáshoz.

null

null

Bellucci ezzel a meggondolatlan kijelentessél azonban a saját vesztét okozta, és hiába lett kész a csodaszép orra, nem tud visszamenni dolgozni. Állítása szerint az interjú óta annyi bántó és fenyegető üzenetet kapott a plasztikai beavatkozása miatt, hogy szorong kimenni az utcára és nem tud munkába állni sem. A volt modell ennek ellenére még mindig úgy érzi, hogy nem tett semmi rosszat. Azt beismeri, hogy eljátszotta a súlyos depressziót, de szerinte nincs ezzel semmi baj, hiszen csak kihasználta a rendszer adta lehetőségeket.

Most felháborodott kommentelők százai követelik, hogy tartóztassák le a csaló nőt. A brit társadalombiztosító (NHS) egyelőre nem reagált a történtekre. Belluccinak viszont minden oka megvan arra, hogy féljen, hiszen komoly pénzbírságot, de akár börtönbüntetést is kaphat, amiért csalással jutott a szolgáltatáshoz.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot