Aktuális

Beteg lány nevében csalt ki pénzt az orosházi tanárnő

B. B. A.

Létrehozva: 2018.06.29.

Áloldalak egész seregét indította el a Facebookon egy 48 éves magyar nő, hogy a kattintások után járó reklámpénzt zsebre tehesse.

Káprázatos Club, NŐK Blogja, Magyarok Blogja, 40 év felettiek közössége, Világpolgár, A Tudás Fája – ezeket a Facebook-csoportokat már ne keresse senki a közösségi oldalon, ugyanis törölték valamennyit. Sokakat érinthet ez rossz hírként, ugyanis ezeknek az oldalaknak összesen több mint százezer követője volt, ők elhitték, hogy az ott közzétett tartalmak mind valódiak. Az áloldalak leleplezésére indult Fakepalm nevű oldal informatikusai azonban kiderítették: egyetlen ember, egy bizonyos N. Erika hozta létre az összes, többnyire nőket megcélzó kamuoldalt. Az egykor tanárnőként dolgozó 48 éves nő az oldalakon közzétett tartalmak alapján nem volt éppen szívbajos, ha lájkok begyűjtéséről volt szó: egy állítólagos rákbeteg lánynak szervezett gyűjtésről vagy cuki álla­tokról egyaránt posztolt. A Fakepalm egyik informatikusa a Borsnak elmondta: az ilyen oldalak alatt futó reklámokból borzasztó sok pénzt lehet bezsebelni. Minél több a kattintás, annál több a pénz. Főleg az érzelmekre ható bejegyzések miatt. Amikor a nőt megtalálták, elismerte, valóban ő futtatta az oldalakat, de sérelmezte, hogy mennyi munkája veszett kárba.

A rákkutató is kiakadt

Az egyik kamuoldal akkor lett gyanús, amikor az ismert magyar rákkutató, dr. Horváth József nevében posztoltak. A biológus fel is jelentette az orosházi nőt.

Úgy tudjuk, a tanárnő 2017-ben azután kényszerült búcsút venni munkájától, hogy táppénzes csalás gyanújába került. Két hétig betegségre hivatkozva nem dolgozott, miközben Thaiföldön nyaralt. Végül Facebook-oldala buktatta le, mert végig kitette a nyaralási fotóit. Az ügyben per is in­dult, ám a bíróság a nőnek adott igazat, mondván, jogtalanul bocsátották el. Sőt pénzhez is jutott: az illetékes munkaügyi bíróság a felmondási időre járó távolléti díj miatt csaknem egy-, végkielégítés címén pedig kétmillió forintot ítélt a nőnek.

A Bors megkereste az érintett iskolát is, de az igazgató nem tudott a volt kolléganő botrányáról.

N. Erikát a lebukása óta nem találni a Facebookon, törölte valós profilját. A Borsnak egy jogász azt mondta, kamuoldalakat létrehozni nem bűncselekmény, ezért nem jár szankció sem, de N. Erikát meg is büntethetik azért, hogy létező személyek nevében posztolt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135844_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713299710
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte