Aktuális

Besenyei Péter itthon van otthon

Bors

Létrehozva: 2020.04.05.

Tulajdonképpen mindent elért a sportágában, amit lehet: világ- és Európa-bajnok, Világkupa-győztes, sokszoros magyar bajnok, a Red Bull Air Race megálmodója, a motoros műrepülés koronázott királya Besenyei Péter.

Forrás: Facebook

Több mint negyvenévnyi repülős múlttal, és számtalan hazai és nemzetközi elismeréssel a háta mögött, a közelmúltban határozott úgy, hogy befejezi a versenyzést. Azóta kicsit több ideje jut a hobbijaira. Igaz, az utazás most szóba sem jöhet, hiszen önkéntes karanténba vonult párjával, Tündével és a kutyáikkal.

Nehéz volt meghozni a döntést a visszavonulásról?

Nem, mert már fontolgattam egy ideje – mondja Besenyei. – Hatvanéves korom után már nem akartam versenyezni. Igazából nem voltam már motivált sem, nem akartam bármi áron nyerni, és szerettem volna többet lenni a szeretteimmel, a barátokkal, a kutyáimmal. Nagyon vágytam már az itthonlétre, a civil életre. Sok-sok évig az éle­tem arról szólt, hogy jöttem-mentem, utaztam, versenyeztem, szállodáztam.

Most így, itthon nagyon jól érzem magam. A repüléstől persze nem szakadtam el, normál esetben májustól szeptemberig szinte minden hétvégén repülök bemutatókon itthon és külföldön.

Mivel tölti a megszaporodott szabadidejét?

Most, hogy versenyzői „nyuggerként” sokkal nyugodtabban élek, azt tapasztalom, hogy nincs időm semmire – neveti el magát.Négy éve tervezem, hogy rendet rakok a műhelyemben, még nem jutottam el odáig.A terület, ahol lakunk, mindig ad valami tennivalót. Aztán a négy kutyánk is sok törődést kíván. Moszkvai őrkutyánk és a két menhelyről hozott keverék mellé tavaly év végén kaptunk egy gyönyörű kaukázusi kölyköt. Vele iskolába, kölyöktanfolyamra is jártunk.

Köztudottan nem szereti a népszerűség-hajhászást, most mégis egy dokumentumfilm készült önről.

A neves operatőr, Szabó Gábor keresett meg ezzel az ötlettel, neki egyszerűen nem mondhattam nemet.

Hangsúlyosabbá vált most az életében a horgászat, a fotózás és a zene?

Beosztással élek, igyekszem mindegyikre „kicsavarni” egy kis időt. Ebben is sokat segít a párom, Tündi. Lánya, Dóra a SOTE-n végzett, és orvosként dolgozik.

Büszke rá?

Nagyon büszke vagyok rá. A szemészet lett az érdeklődése középpontja, abból készül szakvizsgára.

Sportolóként bejárta az egész világot. Hol érezte magát leginkább otthon?

Itthon, Magyarországon – neveti el magát. – De, ha máshol kellene élnem, ami valószínűleg nem menne, mert én tényleg itt vagyok otthon, akkor talán Új-Zélandot választanám.

Gyönyörű ország, ahol minden együtt van: trópus, gleccser, nyugalom, barátságos emberek, jó borok. De most utazásra még csak gondolni sem tudunk, előbb ezt a szörnyű, koronavírusos időszakot kell átvészelnie az országnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól