Aktuális

Beperelte lottónyertes mostoháját: 172 millió ütötte a markát

Bors

Létrehozva: 2017.02.03.

<p>David Walsh megkapta mostohaanyja nyereményének egyhatodát.</p>

Az ír legfelsőbb bíróságra eljutott ügyben a bíró úgy döntött, hogy David Walsh jogosan követeli mostohaanyja 2,9 millió fontos (több mint 1 milliárd forintos) lottónyereményének hatodrészét, 

Walsh ugyanis aközött a hat ember között volt, akik aláírták a lottószelvényt, vagyis résztulajdonosa volt annak. Mindeközben a bíró szerint a mostoha, Mary Walsh a meghallgatásán „nem volt hiteles”, „önellentmondásokba keveredett”, és „megbízhatatlan” is volt.

Walsht – még 2011 januárjában – a győztes szelvény kihúzása után apja értesítette az örömhírről, aki azt is mondta neki, hogy hamarosan megkapja a nyereményét, de ez mostanáig nem történt meg.

Mary Walsh azzal védekezett, hogy a mostohafia nem is volt az aláírók között, ami azért volt szükséges, mert ez alapján nem csak a nyereményt, hanem az abból eredő ajándékadót is a nyertesek között osztják el.

A nő szerint felajánlották Davidnek, hogy kap az összegből 171 ezer fontot (6 millió forintot), vagy odaadják neki az akkori ballinasloe-i otthonukat. David szerinte a házat választotta, amit át is írattak a nevére, mikor David apja, Mary férje elhunyt 2011 decemberében. David szerint azonban ez nem így volt.

A bíró végül a fiúnak adott igazat, a nő szerinte „eskü alatt hazudott” és „alapvetően következetlen volt” mikor bizonyítani akarta igazát. Arról is beszélt, hogy a nőnek ssemmi köze nem volt a ház átírásához, az még Davidnek került pénzbe, sőt, nem is azok voltak a lottószelény aláírói, akiket Mary említett – írta a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek