Aktuális

Bencsik Tamarát gyermekként és felnőttként is molesztálták

Munkatársainktól

Létrehozva: 2016.04.29.

Módosítva: 2023.05.20.

Egyre több nő meri nyilvánosan is feltárni szörnyű emlékeit arról, hogyan molesztálták élete során. Csakhogy már a másik oldal hangja is egyre erősebb, akik szerint a nők eltúlozzák ezt, meg egyébként is, a panaszok csak feledtetni akarják az erőszakoskodó migránsokról szóló híreket.

Bencsik Tamara énekesnőt kétszer is molesztálták. Először 11 évesen érte sérelem, akkor azt egy szájbefogással megúszta. Majd felnőttként is érte atrocitás.

– A 4-6-os villamoson történt a második. Nagyon-nagyon sokan voltak, felszálltam a villamosra és fölszállt egy 35 év körüli férfi. Elindult a villamos, és elkezdett lassan tapizni, a combomat, és később elkezdett más helyekre is nyúlkálni, én elkezdtem ütni a nyakát. Az volt a legdurvább, hogy körülöt­tem senki nem segített. Ahogy leszálltam a villamosról, elkezdtem futni, és egészen a metróig követett.

Tamara szerint az ilyen verbális vagy fizikai támadásokat fel lehet dolgozni, de elfelejteni lehetetlen.

Én például annyival megúsztam, hogy meg tudtam magam védeni. Szerencse, hogy van egy kis tapasztalatom önvédelem terén, de az semmit nem ér, ha az ember abban a helyzetben leblokkol... Nem szabad leblokkolni. Inkább meg kell őrülni, és arra gondolni, hogy az életünk múlhat rajta! Meg kell vadulni, ordibálni és ott ütni vágni, ahol csak éred a támadót. Ha szerencsénk van, akkor talán még észre is veszik és segítenek, de ha nem, akkor sem szabad feladni. Legjobb védekezés a támadás! – javasolta az énekesnő.

Beni arról számolt be lapunknak, hogy többször is hozták már kí­nos helyzetbe nők és meleg férfiak. 

– Volt, hogy egy idős nő megsimogatta a vállamat meg a derekamat. Vendéglátásban dolgozom, nem is tudtam, mit tegyek. Kiszolgáltatva éreztem magam. Nők is hoztak már kínos helyzetbe, leültek és bámultak, azzal sem tudtam, mit kezdjek. Egy meleg férfi pe­dig bámult, meg arról be­szélt, hogy mi­lyen szépen kigyúrtam magam. Szörnyen éreztem magam – mondta Beni.

A Bors olvasóival történtek a következő esetek

  • Nálunk a tesitanár volt pedofil, minden szép lány az ölébe ültetett órán és simogatta őket, cserébe nem kellett rúdra mászniuk, mint a többieknek – írta lapunknak Edina. 
  • Karola arról írt nekünk, hogy amikor a Városligetben kellett futniuk – 12 éves lehetett –, amikor egy férfi abból űzött sportot, hogy mutogatta a lányoknak a hímvesszőjét. 
  • Viktória arról írt, hogy többször szóltak be neki építkezésen dolgozó munkások, amikor még bőven kiskorú volt. A „de megb...lak” alap volt, amit akkor még nem is értett, csak annyit sejtett, hogy az nem lehet jó dolog.

Önt érte inzultus?

Kőteleky Éva: – Kutyasétáltatás közben, este a fák között többször előfordult, hogy követtek. Látványosan elkezdtem telefonálni. Ez praktikus volt a lerázáshoz. Volt, hogy este a villamoson körbeállt egy kisebb csapat. Amikor le akartam szállni, az egyik fiú a szoknyám alá nyúlt. Lekevertem egy pofont, de féltem, hogy mi lesz. Szerencsére ők jobban megijedtek, mint én.

 

Urvai Nikolett: – Utánam szoktak szólni, hogy szia, cicám, van gazdád? Ilyenkor általában tovább­megyek, de előfordult, hogy válaszoltam: igen, de nem szereti a patkányokat. Volt már, hogy valaki egy parktól 2–3-szor is követett. Elővettem a telefonomat, és mondtam, hogy hívom a rendőrséget. Villamoson a kapaszkodón csúsztatják lefele a kezüket a zaklatók. Ilyenkor megfogok egy másikat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét