Aktuális

Belülről üres diákja verte rommá a tanárt

Bors

Létrehozva: 2017.07.06.

Egy brit tanárt úgy megvert egy volt diákja, hogy a férfi sérülései miatt 24 órára meg is vakult - írja a Daily Mail. A 40 éves Christian Dawson éppen hazafelé tartott egyedül, miután megivott pár pohár sört a barátaival, amikor Lucas Mikoliunas elkapta. Hátulról. A 18 éves fiatalember eltörte az orrát, összetörte az arccsontját, és a szemgödrét, illetve az állkapcsát is. “Az orvos szerint a csontjaim olyan állapotban voltak mint a széttört kukoricapelyhek” - emlékezett vissza a férfi.

A március 17-i támadás nem sokkal hajnali kettő után történt. Dawson azt mondta, egykor a diákot tanította, de még abba az intézménybe járt, ahol korábban dolgozott, így nem sikerült egyedül felidézni a nevét. Volt kollégái árulták Mikoliunas nevét, aki egyébként elherdálta az iskolaéveket, de hogy miért esett a férfinek, az nem derült ki.

A férfi az első ökölcsapásra emlékszik, után pár percre elvesztette az eszméletét. Támadóját tagadta a rendőröknek, hogy fizikai kontaktusba lépett volna a tanárral, vagyis, hogy hozzáért volna. De ez kevés volt, elítélték. A tanárnak első műtétjét megelőzően azt mondta az orvos, nem biztos, hogy látni fog, miután helyreállítják az arcát.

Mikoliunas azzal is próbálkozott a bíróságon, hogy a ő még a helyszínen sem volt, hiszen elérte az utolsó buszt, ami elvitte egy házibuliba, de nem jött be neki. A tanárnak újra kellett építeni az arcát, és csak annyit mondott a tárgyalás után: csak szeretnék visszamenni dolgozni és szeretném visszakapni az életem. Dawson egyébként úgy érzi, Mikoliunas hiába ül majd börtönben, belülről üres ember marad.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei