Aktuális

Belga focicsapat elnökét gázolta halálra a troli

Ny. A.

Létrehozva: 2017.10.04.

Meghalt a kórházban a szombat délutáni fővárosi troligázolás súlyos sérültje – értesült a Bors. A 44 éves belga férfit már a baleset helyszínén újra kellett éleszteni. Miután a mentők stabilizálták az állapotát, kórházba szállították, ahol a gyors orvosi beavatkozás ellenére óráról órára romlott az állapota. Végül a férfi vasárnapi belehalt életveszélyes sérü­léseibe.

A tragédiáról a La Derniere Heure című belga portál is beszámolt, ugyanis az áldozatról kiderült, hogy a belga Pont-á-Celles város Buzet kerületi focicsapatának elnöke volt. Mint írják, Renaud Van Mellaert üzleti úton vett részt a magyar fővárosban. Szombat délután többedmagával sétált az Andrássy úton, amikor az Izabella utca sarkán a járdáról lelépve elgázolta egy kanyarodó trolibusz. A balesetben rajta kívül egy harmincéves külföldi férfi szenvedett könnyebb sérüléseket, a BKK szerint a két férfi figyelmetlenül lépett a troli elé. A rendőrség viszont halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást. Van Mellaert halálának hírét a családja hétfő délelőtt erősítette meg. A játékosokat sms-ben értesítették, a tragédia az egész csapatot letaglózta.

– Reggel hétkor ébredtem az üzenetre, hogy Renaud elment. Tíz éve ismertük egymást, rengeteg közös sikert értünk el. Egyszerre volt a barátom és a bizalmasom – nyilatkozta a belga portálnak Max Brismez nevű játékos.

Van Mellaert hat éve vezette a csapatot. Szigorúan irányított, de a hangját sosem emelte fel. Jó üzleti érzékkel vezette a klubot, tapasztalt vezető volt. Egyelőre nem tudni, mikor szállítják haza a holttestét, ahogy a temetés időpontja sem ismert. A férfit felesége, Valerie és 11 éves kisfia, Edouard gyászolja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek