Aktuális

Bekristályozva szurkálta össze kislányát József

Bors

Létrehozva: 2016.09.25.

<p>Épp ésszel felfoghatatlan rémséget vitt véghez egy lajosmizsei apa. T. József négy napon keresztül drogozott, majd hallucinációi hatására összeszurkálta saját kislányát.</p>

A Kecskeméti Törvényszék várhatóan hétfőn ítéletet hirdet T. József ügyében. A 31 éves férfit emberölési kísérlettel vádolják. A vádirat szerint a férfi lajosmizsei otthonában élt a 2014-ben született kislányával, valamint szüleivel és testvérével egy lakrészben. Élettársa 2015 májusában elhagyta őket, amit József nem tudott feldolgozni és rendszeres drogfogyasztóvá vált. Borzasztó tette  előtt négy napig kristályt szívott fel, amitől hallucinált, ideges és feszült volt. Úgy vélte családtagjai meg akarják ölni.

Szeptember 10.-én a reggeli órákban magához vett egy 21 centi pengehosszúságú konyhakést és azzal a bal karjával magához ölelt kislányának mellkasára legalább négy szúrást adott le, majd ezt követően három szúrást ejtett saját mellkasán. A kislány a szúrás következtében életveszélyes sérülést szenvedett, azonban a szakszerű orvosi ellátás következtében életben maradt. T. József kezéből a szülei csavarták ki a kést, majd értesítették a mentőket és a rendőrséget, végül a gyermeket a körzeti orvoshoz vitték, ahol azt állították, hogy üvegcserépbe esett. Az orvos nem ismerte fel, hogy a sérülések szúrt-metszett jellegűek, ezért azokat csupán letapasztotta. Miután a gyermek vért hányt, akkor hívtak hozzá mentőt és így került a Szegedi Klinikára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713438913
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140632_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Videón, ahogy féltucatnyi ukrán megadja magát, ezt nyilatkozták az orosz mesterlövészek (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713438913
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713438913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713438913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni