Aktuális

Beivott, rányugtatózott, majd szembehajtott a forgalommal

Bors

Létrehozva: 2018.02.22.

Képtelen volt feldolgozni a válását, ezért a forgalommal szembe hajtva próbált végezni magával egy hódmezővásárhelyi férfi. Csak a csodán és a szembejövő lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt tragédia.

A férfi és felesége már 2013-ban elváltak, azonban a vásárhelyi bolttulajdonos ezt évek alatt sem tudta feldolgozni.

Elkeseredésében először inni kezdett, majd gyógyszerekhez is nyúlt, végül odaáig jutott, hogy többször is fenyegetőzött öngyilkossággal, azonban erről minden alkalommal értesítette hozzátartozóit is, akik segítséget hívhattak elkeseredett rokonuknak. A helyzet 2014-re már odáig fajult, hogy egy év alatt hatszor kellett rendőrt és mentőt hívni hozzá.

2015 március 3-án végleg eltört benne valami: a saját boltjában ivott, erre pedig nagyjából 10 szem gyógyszert is bevett, végül pedig SMS-t küldött volt feleségének és volt élettársának, amelyben közölte: ismét öngyilkossággal próbálkozik. Szándéka komoly volt: először hazament, majd kocsiba ült, és az M47-es úton Székkutas felé hajtott.

Ott felgyorsított 80-85-re, majd félrerántotta a kormányt, és áttért a szembejövő sávba, hogy frontálisan ütközhessen egy arra haladó kocsival. Az életveszélyes húzása csak a szembejövő kocsi sofőrjének köszönhetően nem fulladt tragédiába, a sofőr ugyanis, mikor kiszúrta, hogy mit művel a vásárhelyi ámokfutó, azonnal fékezni kezdett, és jobbra rántotta a kormányt.

Ugyan az ütközést így sem sikerült elkerülni, lélekjelenlétének köszönhetően mégsem frontálisan rohantak egymásban, hanem csak bal oldali részeik ütköztek, és bár mindkét autó megrongálódott, és a vétlen sofőr könnyebben megsérült, de túlélték az esetet. 

A férfi - aki egyébként sérülés nélkül szállt ki az autóból - végül hat év hat hónap börtönt kapott, emellett örökre eltiltották a vezetéstől. Korábban ugyan öt évet szabtak ki rá, azonban a Szegedi Ítélőtábla súlyosbította a büntetését.

Döntésüket azzal indokolták, hogy a férfi úgy próbált végezni magával, hogy az sem érdekelte, ha eközben más halálát is okozza és a tragédia csak a másik sofőrnek köszönhetően maradt el.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól