Aktuális

Beismerte az emberölést Nancy gyilkosa

Bors

Létrehozva: 2015.07.11.

Vallomást tett Kínában Jao Kao-peng, a tizenkilenc éves lány megölésével vádolt férfi.

Korábban feladta magát, most pedig beismerő vallomást tett Jao Kao-peng, a Nancy-ügy vádlottja, tudta meg a Blikk.

A halálbüntetést így sem kerülheti el, de enyhítő körülménynek számít, hogy vallomást tett. Kínában létezik halálbüntetés: évente több ezer elítélten hajtják végre. Ezek sokszor nyilvánosak, az egész falu végignézi, ahogy a térdelő bűnöst hátulról főbe lövik. Ezenkívül igen elterjedt Kínában a méreginjekció is.

– Kína azonban nem adja ki saját állampolgárát, így kínai ál­lampolgár kiadatása nem lehetséges – szögezte le a tárca sajtóosztálya. Tehát akkor sem lenne ez lehetséges, ha létezne kiadatási szerződés. Most a magyar legfőbb ügyészen a sor, hogy engedélyezze az eljárást a kínai fél számára, és Nancy gyilkosát felelősségre vonhassák hazájában - tudta meg a Bors korábban az Igazságügyi Minisztériumtól.

Azt egyelőre nem tudni, Jao Kao-pengre melyik várhat, de Nancy apja más büntetést alkalmazna.

– Ha rajtam múlna, ugyanazt kapná, amit ő tett a lányommal, mindennap, amíg élne – üzente a Borson keresztül Horváth Ernest a gyilkosnak. Jao Kao-peng nemcsak leszúrta, de felismerhetetlenségig össze is verte fiatal áldozatát.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült