Aktuális

Beismerő vallomást tett a kollégáit megmérgező ápolónő

Bors

Létrehozva: 2017.06.26.

Részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett az a pécsi ápolónő, aki a gyanú szerint tudatmódosító szerrel „mérgezte” kollégáit – írta a Magyar Nemzet. A lapnak az ápoló kirendelt ügyvédje, Egerszegi Zoltán nyilatkozott, eszerint védence magyarázatot nem adott tettére. Az ügy kippatanásakor azt írták, kollégáival szembeni gyűlölet hajtotta erre a tettre.

A lap arról is ír, hogy az első időkben több mindenre is gyanakodtak a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ neurorehabilitációs osztályán mitől lett több munkatársuk is rosszul. Egy idő után például már csak palackos vizet ittak, aztán terelődött csak a gyanú a nővérre.

Azt is vizsgálják a nyomozók, hogy az előző munkahelyein nem csinált-e már ilyet az ápolónő, ugyanis hosszabb ideje dolgozik már az egészségügyben. Az viszont kizárt ügyvédje szerint, hogy  a munkatársakon kívül mások is ittak voltan a mérgezett kávéból.

Azt is vizsgálják majd, beszámítható-e a nő.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a nőt ellen bár előzetes letartóztatást kezdeményeztek, a Pécsi Járásbíróság határozata után szabadlábon védekezhet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány