Aktuális

Befuccsolt frigy – Neje elől titkolta millióit a szegedi lottónyertes

R. K.

Létrehozva: 2019.12.17.

900 milliót nyert feleségével a szegedi férfi, de aztán elváltak.

Forrás: MTI

Olyan történt a szegedi házaspárral 2016 őszén, amiről sokan csak álmodni mernek: megütötték az ötös lottón a főnyereményt, 900 millió forinttal lettek gazdagabbak. Az őrületes nyereményt nyolc különböző bankszámlára utalta át a Szerencsejáték Zrt., ám ezek felett kizárólag csak a férj rendelkezhetett.

A házaspár a következő évben ingatlanokat, kocsikat vásárolt a pénzből, ám kapcsolatuk az idő előrehaladtával egyre inkább megromlott, a feleség pedig úgy döntött, elválik. Ezért kezdeményezte a házastársi vagyonuk meg­osztását, valamint, hogy a férje adja oda neki azt a pénz, ami a nyeremény maradékából őt illeti, vagyis a felét.

A férfi – úgy tudjuk, egy ötven év körüli ember – azonban megpróbálta kicselezni a nőt, azt mondta neki, már nincs a pénzből annyi, a nyereményből mindössze 300 millió forint maradt. Így abból a férfi át is utalt a feleségének 150 milliót, ám hamarosan kiderült, valójában még bőven maradt egy 800 milliós összeg a számlákon. Ekkor a nő úgy döntött, feljelenti a férfit, akit most a Szegedi Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalással vá­dolt meg: a nő 260 millió forintot kér számon a férfin, összesen ugyanis 410 millió járt volna neki. A férfi bűnössége ügyében a Szegedi Járásbíróság dönt hamarosan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól