Aktuális

Becsületes: visszakapta elhagyott pénztárcáját Bianka

R. K.

Létrehozva: 2017.06.19.

Mesébe illő módon zárult egy elvesztett pénztárca története. A Kiskunfélegyházán élő Bianka iskolai kiránduláson vett részt, amely egy dologtól eltekintve remekül alakult: valahol elhagyta a pénztárcáját. Sajnos hiába kereste, nem találta meg.

Feltételezhetően már beletörődött, hogy kénytelen lesz egy újat beszerezni. A napokban azonban csoda történt.

Egy csomagot hozott a postás, amely a kislány megtalált pénztárcáját tartalmazta, mellé pedig a becsületes jótevő egy matricákkal ellátott, kedves kis levelet is csatolt. Az Andrea nevű hölgy a következőket írta a lapra: „ezt a pénztárcát 2210 forinttal, június kilencedikén találtuk a poroszlói Ökocentrum egyik padja mellett. Szerencsére a diákigazolványod is benne volt, így el tudom neked küldeni. Biztosan kiesett a táskádból és kerested. Máskor most már mindig nézd meg, hogy benne van-e a táskádban a tárcád!” – szólt a kedves intelem.

Bianka édesanyja ezt követően elhatározta, hogy mindenképpen megtalálja a kislánya jótevőjét.

A Facebookon leírta a történteket, a megható bejegyzést pedig rövid idő alatt közel tizenötezren meg is osztották a közösségi oldalon. Ennek eredményeképp sikerült rátalálni, majd felvenni a kapcsolatot a becsületes Andreával, akinek hálásan megköszönték a ritkaság számba menő segítségét. 

Moziban talált százezreket

Április végén a péceli Móricz Krisztina egy hétszáz-hetvenezer forinttól dagadó pénztárcát talált egy fővárosi pláza mozijában. Lapunknak elmondta: meg sem fordult a fejében, hogy megtartsa a pénzt. A tulajdonost hamar sikerült megtalálnia, aki felajánlotta, hogy meghívja Krisztina családját egy közös ebédre.

Pénzt hagyott a fűnyíró

Nemrégiben egy lelkiismeretes dunaújvárosi fűnyíró gondolta úgy, hogy kétezer forintot hagy egy autó szélvédője alá tűzve, mert munkavégzés közben összepiszkította az oldalát némi fűdarával. Az autótulajdonos Henriknek nem sokkal később sikerült összefutnia az illetővel, akinek visszaadta, ami a mosás után maradt, egészen pontosan 1600 forintot.

Kifizette a parkolási bírságot

Ritkán tapasztalható jó cselekedet fűződik Jánossy Noémi nevéhez. Márciusban éppen parkolóhelyet keresett a XIII. kerületben, amikor is észrevette, hogy az egyik parkolóőr büntetőcédulát helyez az egyik autó szélvédőjére. Úgy döntött, hogy kifizeti a bírságot, amelyet a jármű tulajdonosa, Gergely kávéval, csokival és egy virágcsokorral hálált meg.

Milliókat talált a tó alján

Több mint hárommillió forintot talált egy csomagba rejtve a budapesti Feneketlen-tó mélyén M. Miklós.

A búvár nem tartotta  meg a csomagot, hanem leadta a kerületi rendőrkapitányságon. A pénz nagyobb része épségben maradt, a rendőrök most keresik a gazdáját. A szabályok szerint amennyiben egy évig nem jelentkezik érte senki, a becsületes megtaláló igényt tarthat rá. Az állam azonban váratlanul kincsnek minősítette a bankóköteget, amit le is foglaltak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól