Aktuális

Becsődölt utazási iroda: fürdőruhában zárták ki a magyarokat a szállodából

M. R.

Létrehozva: 2017.07.05.

Hazaérkezett a Green Travel csődje miatt Törökországban ragadt magyarok többsége. A Bors elért egy családanyát, akit a gyerekeivel együtt zártak ki a hotelszobájából.

Megérkezett tegnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre azoknak a magyar turistáknak az első csoport­ja – százkilencvennégy ember –, akiknek a Green Travel utazási iroda vasárnap bejelentett csődje miatt szakadt meg a nyaralásuk. A még kint maradtak várhatóan ma, további három géppel repülnek haza.

Megalázó helyzetbe kerültek a magyarok, akik sok százezer forintot fizettek ki egy felhőtlennek ígérkező nyaralásért. Kiss Amália és családja egy másik família társaságában múlt szerda óta üdült Antalya egyik szállodájában, amikor beütött a baj.

– Vasárnap este a hírekből értesültünk az utazási iroda csődjéről. Egy hetet fizettünk ki, e hét szerdán indultunk volna haza. Hétfő délután azonban már lezárták a szobáinkat, fürdőruhában ragadtunk kint. A recepciósok közölték, hogy öt napra volt kifizetve a szállásunk, nem hétre. A menedzsertől végül kaptunk egy kedvezményes árajánlatot, amit saját zsebből fizettünk, így visszaengedtek minket a szobáinkba – mesélte Amália, aki állítja, semmilyen segítséget nem kaptak a törökországi magyar nagykövetségtől.

– Már hétfőn felhívtuk az ankarai magyar konzulátust. Regisztráltunk a nagykövetség honlapján, több segélyvonalat hívtunk, de nem kaptunk segítséget. Senki sem közölte velünk, egyáltalán lesz-e repülőjáratunk, illetve a je­gyünket lefoglalták-e – panaszolta Amália, aki szerint olyanok is voltak, akik nem tudták kifizetni saját zsebből a szállást a maradék két napra, így ők az utcára kerültek. Sajtóhírekből kiderült, azokkal is kifizettették a hétfőt, akik aznap éjfélig a szálloda aulájában voltak, étel, ital, tisztálkodási lehetőség nélkül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141217_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült