Aktuális

Bécsben ünnepelt festő lett a hajléktalan magyar

Hu-Zo

Létrehozva: 2016.12.05.

Magyarországon hajléktalanként élt, Bécsben jelentős festőként ismerik el Ba­kos Tamást. Nem mindennapi történet az övé. Történetét eredetileg az Artportal írta meg. A ma már jó nevű festőművész, aki a festészetet soha nem tanulta, Nagykőrösön született, felszolgálónak tanult, majd felköltözött Budapestre és tizenhárom évig hajléktalanként élt. Kidobott vagy lomtalanításokon talált kartonokra, falemezekre festett és képeit fillérekért eladta, hogy abból festéket vásárolhasson.

Előfordult, hogy másfél évig a hozzátartozói sem tudtak róla semmit. Életében a fordulatot az hozta, hogy Bécsben élő húga megmutatta néhány képét Walter Famlernak, egy ottani híres kulturális központ vezetőjének, aki beleszeretett azokba. Első kiállítása 2014-ben volt.

Lett szponzor, lakhatás, vászon és műterem egy pár képért cserébe. Műveit nem kényszerítik galériákba, tudják, hogy egy művész „felépítéshez" idő kell, ezért inkább olyan helyekre viszik a képeit, ahol bárki megnézheti azokat. Például közintézményekbe. Gréczi Emőke újságíró találkozott is vele Bécsben a kiállítása megnyitóján és meglepő dolgokat mesélt nekünk a művészről.

– Az érdekli, ami az utcán történik, a színek és a fények, az anyagiak egyáltalán nem. Megtehetné, hogy nyugalomban és jó módban éljen, és semmi más dologgal ne foglalkozzon, csak a festészettel. A korábbi életmódja azonban nyomot ha­gyott a gondolkodásában. Az ut­cákat járva, ahol kidobott bú­tort talál, annak a hátlapját lefeszíti és haza viszi, hogy fessen rá – mondta lapunknak Emőke. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713255311
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133821_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132652_auto_resized.jpg
vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713255311
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában