Aktuális

Barátnőjéből is prostit csinált András Manchesterben

BLN

Létrehozva: 2017.10.18.

Óvszer nélkül is le kellett feküdnie az ügyfelekkel három magyar nőnek Angliában. Ott élő ismerőseik kényszerítették őket prostitúcióra.

Egy gyakorlatilag csa­ládi vállalkozásban működő, magyar futtatóhálózatot kapcsolt le a manchesteri rendőrség. L. András a nagynénjével, J. Orgonával és egy másik rokonával, P. Lászlóval munkát ígérve csábították ki fiatal magyar nőismerőseiket. Mivel a trió évek óta az angliai városban élt, a decem­berben érkezett három lány nem sejtette, mit fognak velük tenni.

Szenteste kellett munkába állniuk, és rabszolgaként tartották őket. L. András saját barátnőjét is prostitúcióra kényszerítette. Amikor a lány erre nem volt hajlandó, érzelmileg zsarolta. Szerelmes üzeneteket küldött neki, és azt ígérte, megváltozik. A valóságban azonban nem adta vissza az útlevelét, volt, hogy a vécére sem engedte ki. Sőt a „nehéz napokon” is munkára kényszerítették őket. Védekezés nélküli szexet is vállalniuk kellett a nőknek. Egyikük egyszer meg tudott szökni L. András elől, de a riasztott P. László utolérte. A kocsijába tuszkolta, és egy autómosóba vitte, ahol az összes ott dolgozónak kedvére kellett tennie.

A futtatók azzal fenyegették meg a lányokat, hogy vagy elvágják a torkukat, vagy Magyarországon maradt rokonaiknak ártanak. Egyiküket azzal tudták zsarolni, hogy baja esik a kisfiának, így kénytelen volt teljesíteni L.-ék utasításait. „Sokkal jobban félek attól, hogy a fiam torkát vágják el. Hiába vallok rájuk, tudják, hol lakunk, és bármikor megölhetik a fiamat” – idézte az egyik áldozat bírósági nyilatkozatát a Manchester Evening News.

A bűnözőhármas börtönbe került, és a beszámoló szerint időközben mindhárom lány hazajött Magyarországra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146601_auto_resized.png
hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713626712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713626712
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban