Aktuális

Banki robbantás: fél percen múlott a portás élete

P. G. J.

Létrehozva: 2014.01.15.

A rendőrség egy halláskárosult ember után nyomoz. A motoros elkövetô tettének csaknem áldozatul esett a Lehel utcai épület portása, véletlen, hogy a detonáció nem tépte darabokra.

Egy elkövető robbantott hétfőn hajnalban a XIII. kerületi CIB Banknál – tudta meg a Bors. – A rendőrség egyértelműen egy elkövetőben gondolkodik – erősítette meg információnkat Kovács Viktória, az ORFK szóvivője. Azt az értesülésünket nem kívánta kommentálni, hogy a tettes a detonáció pillanatában a bank közelében volt. Mint azt egyéb forrásból megtudtuk: ezzel – illetve a helyszínen talált nyomrögzítés eredményével – magyarázható, hogy a nyomozók szerint a merénylő valószínűleg halláskárosodást szenvedett.

Rutinból mindenkit ellenőriznek, aki hasonló sérüléssel jelent­kezik valamelyik fülészeten. A rendőrség közlése szerint két bankautomata is súlyosan megrongálódott a pénzintézet falát kitörô detonációban. Sajtóhírek arról szólnak, hogy házi készítésű pokolgép robbant. Beszéltünk egy szemtanúval, aki látta, hogy a bank portása kihúzott négy kukát, és az ötödikért ment, mikor a robbanás történt.

– Biztonsági kamerával van ellátva az épületegyüttes, minden portán portaszolgálat mû­kö­dik – tudtuk meg a második emeleten lakó Györgyi Istvántól, aki szerint ezzel magyarázható, hogy – szemben a korábbi hírekkel – sosem fekszenek az árkádok alatt hajléktalanok. Így az sem lehet igaz, hogy a tettes elküldte volna őket a robbantás előtt.

– A portaszolgálat hajnali négy és fél öt között viszi ki a kukákat. Az éppen dolgozó portás már kihúzott négy szemetesládát, majd éppen az ötödikért ment vissza, amikor a robbanás történt. Így szerencsére elkerülte a sérülést – mondta István.

A helyszínen azóta is megállás nélkül dolgoznak a rendőrök, a törmelékeket még mindig vizsgálják, és kettesével sétálnak a teraszokon. A lakópark játszótere közvetlen a robbantás helyszíne mögött található.

– Nem félünk, hiszen nem mi voltunk a célpont, hanem a bankok. Biztos vagyok benne, hogy a robbantó senkit nem akart bántani – mondta egy kismama.
A rendőrség közleménye alátámasztja, hogy a bűncselekmény nem emberi élet kioltására irányult. Rendőrséghez közel álló forrásaink szerint a nyomozók verziókat állítottak fel az elkövetőről.

A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy az ATM automata tartalmát akarta megszerezni a férfi, aki egy motorral érkezett a helyszínre, és egy hátizsákban rejtette el a pokolgépet. Arra azonban nem volt ideje, hogy a pénz után kutasson, mert már 1 perc 20 másodperccel a robbantás után szirénázó rendőrautók érkeztek a helyszínre. 

Ingyenes számon várják az információkat

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekményről, a motorkerékpárról vagy annak vezetőjéről érdemleges információval rendelkezik, hívja az üggyel kapcsolatos állampolgári bejelentések fogadására elkülönített, ingyenesen és napi 24 órában hívható 06/80-620-107-es telefonszámot. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713443711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713443711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni