Aktuális

Baltás gyilkosság Rácalmáson: apja talált rá Attila holttestére

B. B.

Létrehozva: 2017.12.13.

<p>Fogalmuk sincs a rácalmásiaknak, mi vitte rá a kazah Aizadát arra, hogy brutális módon meggyilkolja magyar férjét Rácalmáson. Még bizakodnak, hogy nem is ő a tettes.</p>

Forrás: Police.hu

Az egész Fejér megyei település értetlenül áll a sokkoló eset előtt. Hétfőn kora délután holtan találták házában a 43 éves G. Attilát. A helyiektől úgy tudjuk: az édesapja fedezte fel a férfi vérbe fagyott testét, akit gyilkosa egy baltával vert szét. A rendőrség azonnal keresni kezdte az áldozat kazah állampolgárságú feleségét, Aizadát. Az asszony ellen emberölés gyanújával adtak ki elfogatóparancsot, de még tegnapi lapzártánkkor sem tudták, hol lehet.

– Pár éve költöztek ide, Attila akkor vette ezt a kis házat, amit gyönyörűen felújított – mutatta a házaspár egyik ismerőse. – Két hónapot itthon, két hónapot pedig a kazahsztáni Tengizben dolgozott. Aizadával is kint ismerkedett meg.

A férfi pont most tért haza a közép-ázsiai országból. Az utcájukban lakók is totálisan le vannak döbbenve, hiszen mindenki úgy ismerte Attilát és Aizadát, mint egymást szerető házaspárt.

– Attila lakatosként dolgozott, szakmájának megbecsült művelője volt. Nem keresett rosszul, az biztos – magyarázta az ismerős. – Aizada sokat volt egyedül, de amikor hazajött a férje, mindig nagyon örültek egymásnak, úgy tűnt, hogy a hosszú távollétek ellenére szépen, boldogságban élnek. Nagyon szeretnénk azt hallani, hogy nem az asszony tette ezt az egészet.

Bár a pár visszahúzódva élt, mindenki kedvelte őket, Aizada is beilleszkedett a helyi közösségbe.

– Ugyan csak törte a magyart, nagyon jól elboldogult a hétköznapokban annak ellenére, hogy sokat volt egyedül. Csak a bonyolultabb dolgokhoz kellett neki segítség. Soha nem találkoztunk roko­naival, gyerekeik nem voltak, így ötletünk sincs, hova szökhetett – tette hozzá a helybéli.

Két évtizedig rejtőzködött

18 és fél évig bujkált az igazságszolgáltatás elől az a libanoni férfi, akire idén májusban szabott ki életfogytiglani fegyházat a Fővárosi Ítélőtábla. 1996 áprilisában – 22 évesen – betört a neki korábban szállást adó, szíriai származású család újpesti házába, megölte az otthon tartózkodó nőt és nyolcéves kisfiát, majd ékszereket vitt el. Egy sodrófával és egy késsel többször rájuk sújtott, illetve nyakon szúrta őket, a gyerek fejét pedig megtaposta. Nemzetközi elfogatóparancs alapján végül 2014 októberében fogták el a svájci hatóságok, és 2015 februárjában adták át Magyarországnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor