Aktuális

Azzal nyugtatták az orvosok a rémült édesanyát, hogy csak valami vírus van a levegőben - ötéves kislánya két nappal később meghalt

Bors

Létrehozva: 2019.09.03.

Nem csak gyermeke halálával kell szembe néznie a gyászoló anyának, de azzal is, hogy valószínűleg az orvosok hanyagsága miatt veszítette el kislányát.

Aggodalommal telve vitték be a sürgősségire szülei az ötéves kislányt. Amikor az orvosok némi gyógyszerrel és egy “ne aggódjanak, ez csak tipikus gyerekbetegség” diagnózissal hazaküldték, azt hitték, megnyugodhatnak. A lányka azonban másnapra már olyan rosszul volt, hogy mesterséges kómába kellett helyezni, amiből már soha többé nem ébredt fel.

Jelenleg is tart annak a tragikus halálesetnek a vizsgálata, amiben az angliai Nottinghamben élő Lesley Gearing elveszítette kislányát, Ava Macfarlanet. 

A Down szindrómával született Ava már egy hete nem érezte jól magát, amikor édesanyja kiütéseket fedezett fel a testén. A fáradtság, a láz és a kiütések miatt az asszony párjával együtt úgy gondolta: jobb, ha azonnal bemennek a sürgősségire. Ott azonban csak felületesen vizsgálták meg a kislányt, adtak némi paracetamol tartalmú gyógyszert, majd hazaküldték azzal, hogy ha rosszabbul lesz, hozzák be újra. A gyászoló anya a napokban tartott meghallgatáson beszámolt róla: amikor 2017. december 13-án dél körül bement a kórházba a kislányával, csupán annyit mondtak neki, hogy tipikus gyerekbetegségben szenved, illetve van valami vírus a levegőben - azaz semmi olyan nem hangzott el, ami miatt komolyan kellett volna aggódnia.

A kis Ava állapota azonban másnapra sokat romlott: a teste a kiütéseknél szinte forró volt, amikor hozzáértek, a kislány sírni kezdett, a lábai azonban jéghidegek voltak. Hasmenése is lett, így a szülők azonnal kórházba siettek vele, ahol az orvosok eleinte még kiszáradásról beszéltek a szülőknek, később azonban elhelyezték a gyermek intenzíven - majd mesterséges kómába helyezték. A kis Ava másnap, december 15-én kora reggel elhunyt.

Mi az a TSS?

A toxikus sokk szindróma (TSS) először az 1980-as években kapot nagyobb figyelmet, és noha sokan a mai napig elsősorban a tamponhasználathoz kötik, ez manapság már csak az esetek felében igaz. Jellemzően bőrfertőzések, égési sérülések, műtét utáni állapotok szövődménye lehet. Gyermekeken, nőkön menopauza után és férfiakon is előfordulhat. A TSS halálozási aránya igen magas, 50 százalék körüli.

Édesanyja csak a boncolási jegyzőkönyvből tudta meg: lányával toxikus sokk szindróma miatt kialakuló szepszis végzett. A mai napig nem tudja felfogni, hogy történhetett mindez, hogy hibázhattak a sürgősségin ekkorát.

“Azt hittük, a legjobbat tanácsolják azzal, hogy vigyük haza a lányunkat.”

Hangsúlyozta: noha mondták neki, hogy ha rosszabbul lenne a gyermek, hozza vissza - amit meg is tett -, azt nem mondták neki, milyen tünetekre figyeljen, a szepszis lehetősége pedig még szóba se került - írja a Daily Mail. 

Az ügyben tovább folynak a meghallgatások.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713450011
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139346_auto_resized.jpg
vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713450011
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713450011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713450011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül