Aktuális

Azt hitte másnapos, de igazából stroke-ja volt a fiatal nőnek

Bors

Létrehozva: 2018.01.29.

Egy nap arra kelt fel Mollie Docherty, hogy nincsen túl jól, úgyhogy vissza is feküdt aludni. Azt gondolta az előző este elfogyasztott alkohol miatt másnapos, az okozza rosszullétét. Áthívott pár barátot az előző este, amikor is elfogyasztott pár pohár habzóbort. Mikor ismét felkelt, elvesztette az egyensúlyát, megmerevedett a jobb oldala, „mintha valaki lekapcsolta vola a kapcsolót” – mondta. Nem tudott beszélni, csak motyogni. Ekkor szólt egy szomszédjának, aki Molie-hoz mentőt hívott. Kórházba szállították, ott pedig kiderült a CT-vizsgálat alatt, hogy stroke-ot szenvedett. Azonnal meg kellett műteni, hogy ne legyen még komolyabb problémája.

A ma 24 éves Mollie a Mirrornak azt mondta, hogy mindig vékony volt, sokat mozgott, úszott, kick-boxozott, nem gondolta, hogy ilyen vele is előfordulhat.

Nyolc hetet töltött kórházban, ahol intenzív kezelést kapott, hogy a jobb oldala újra mozgásba induljon. Ezt követően öt hónapon keresztül gondozta éjjel-nappal édesanyja, olyan volt, mintha újra csecsemő lennék” – nyilatkozta a fiatal.

Most, hét hónappal a történtek után, Mollie jobb oldala még mindig gyenge, de már újra tud dolgozni, és edz, hogy a következő hónapban le tudjon futni öt kilométert, ezzel szeretne pénzt gyűjteni egy stroke-osokkal foglalkozó szervezetnek, a Stroke Associationnek.

Azt nem tudni, miért kapott stroke-ot Mollie, de ő azt gondolja a fogamzásgátló tehet rla, amit már hat éve szedett ekkor. „Ez az egyetlen rizikófaktor, ami volt nekem” – magyarázza

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711660812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei