Aktuális

Azonnal meghalt a csecsemő, akinek anyja egy buliból hazaérve részegen elaludt rajta

Bors

Létrehozva: 2019.06.09.

<p>Két év négy hónap börtönt kapott a gondatlan anya.</p>

Pénteken ítélet született annak a walesi nőnek az ügyében, akinek egy átbulizott éjszakája gyermeke életébe került. A 26 éves Marina Tilby a walesi New Quayben 2017 márciusában egy bárban szórakozott, és nővére mellett érthetetlen módon vele volt alig négyhetes babája, Darien is. Később a csecsemő, a nővére és két férfival egy lakókocsiban folytatta volna a bulizást, ám mire odaértek, mindannyian kidőltek. Marina azonban olyan részeg volt, hogy véletlen a kisbabájára feküdt és elaludt. A kis Darien egy idő után már nem lélegzett, és az időközben kiérkező mentők már eszméletlen állapotban találtak rá, miközben a szájából vér szivárgott. A babát hiába szállították kórházba, már nem tudtak rajta segíteni, míg anyját egy és negyed órán keresztül felébreszteni sem tudták.

Az orvosszakértői vélemény szerint a baba halálát szívroham okozta, de az nem bizonyítható egyértelműen, hogy attól vesztette életét, hogy az anyja ráfeküdt, vagy esetleg hirtelen csecsemőhalál szindróma vitte el.

A bíró Marina Tilby-t két év négy hónapra ítélte azzal az indoklással, hogy ha esetleg nem is közvetlenül ő okozta a gyerek halálát, egy anya felelőssége és kötelessége, hogy gondoskodjon gyermeke biztonságáról és gondozásáról, és ő részegsége miatt ezt a feladatot nem volt képes ellátni.

Azt nem lehet tudni, hogy Darien életét megmenthették volna-e, ha esetleg hamarabb érkezik a lakókocsihoz a segítség.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620714
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620714
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban