Azért fizetnek, hogy más dörzsölgesse a csúnyájukat – 18+ videó

Ráadásul nem is keveset, 15 percért majd 60 ezer forintot. De megéri?
Ráadásul nem is keveset, 15 percért majd 60 ezer forintot. De megéri?

A nők elég sok mindenre képes annak érdekében, hogy felpezsítsék szexuális életüket vagy hogy éppen sokkal intenzívebben éljék meg orgazmusukat. Erre reflektálva egyre népszerűbb már Angliában az orgazmikus meditáció. Máris ismertetjük, miből is állnak ezek a meditációs szeánszok.

Az orgazmikus meditáció néven ismert technika lényege az, hogy a nő csiklóját negyed órán át intenzíven, megállás nélkül stimulálják, de a fő cél mégsem az orgazmus elérése, hanem az, hogy magát az érzést olyan intenzíven élje meg a nő, amennyire csak lehetséges. A gyakorlatot párban végzik, akik közül egyik az ingerlő, másik az ingerelt, a hatás pedig ugyanúgy az agyat éri, mint más meditációk esetében. Ám ha nem szeretnénk, hogy egy barátnőnk érjen hozzá legintimebb testrészünk egyikéhez, akkor szakképzett emberek dörzsölik a klitoriszunkat. Természetesen nem ingyen.

Egy orgazmikus meditációs szeánsz negyed óráig tart, és 147 fontot vagyis átszámítva majdnem 60 ezer forintot kell érte fizetni a Daily Star szerint.

A módszert először először 2001-ben mutatta be egy amerikai vállalkozó, Nicole Deadone és azóta szinte az egész világon elterjedt ez a technika. Ma már közel 10000 követőjük van, közülük csak az Egyesült Királyságban legalább 2000.

Justine Dawson oktató szerint ez a technika abban is segít, hogy a párok sokkal tudatosabban éljék át a szexet, és remélhetőleg hamarosan egy lapon fogják emlegetni a jógával és a többi meditációs technikával.