Egész nyáron dolgozott Kamarás Iván. Forgatott a Korhatáros szerelemben (aminek pénteken indult a második szériája), az Aranyélet harmadik évadában, és főszerepet játszik a Game Over Club című nagyjátékfilmben, ami jövő januárban kerül a mozikba.
– Egy forgatási időszak alatt a stáb, a színész második családja lesz tulajdonképpen, hiszen több időt töltünk együtt, mint a valódi rokonainkkal – magyarázta Kamarás, aki beismerte, hogy az egyik forgatási napon talán túl „családiasan” viselkedett. – Közterületen forgattunk, ami ugyan el volt kerítve, de nem volt lezárva, hogy ne zavarjuk a forgalmat. Ebédszünetünk volt, kiugrottam a közelben parkoló autómhoz, mert bent hagytam a telefonomat. A nagyobbik fiamtól volt körülbelül négymillió nem fogadott hívásom. Gyorsan visszahívtam, és kiderült, nincs semmi baj, csak a péntek esti buli utáni hazaérkezés időpontját szerette volna néhány órával későbbre tornázni. Amíg erről alkudozgattunk, véget ért az ebédszünet, vissza kellett mennem forgatni. Az öltöztető már a jelmezzel a kezében toporgott, hevesen mutogatva, hogy komolyan sietni kéne.
A színészekre nem jellemző a szégyenlősség, Ivánra pláne. Gondolt egyet, és ahelyett, hogy bement volna az öltözőbe, ledobta a textilt.
– A tér másik felén volt az öltöző buszunk, jópár perc lett volna átérni. Átöltözöm itt, mondtam hirtelen, a kolléga nem kis megdöbbenésére. Az autóm lesz az öltöző, pillanatok alatt megvagyok, mondtam neki, és már szálltam is be a kocsiba. Egy apróságot felejtettem csak el: a nyílt utcán vagyunk, egy forgalmas út kellős közepén. Mikor vetkőzni kezdtem, akkor esett le a tantusz, hogy itt jönnek-mennek az emberek kocsival, gyalogosan. Nem tudom, létezik-e olyan, hogy átöltözési világcsúcs, de ha igen, én azt akkor biztos megdöntöttem – nevette el magát a színész.
Nem is kérdés, jó sokan megbámulták Ivánt a „magánszáma” közben. A legnagyobb feltűnést mégsem ezzel keltette, hanem azzal, ahogy kiszállt a kocsiból.
– Már az átöltözés alatt is totál hülyének néztek, de amikor kiszálltam köntösben és papucsban, ez volt a jelmezem a következő jelenetben, azt nem volt hova tovább fokozni. Zavaromban felkaptam a napszemüvegem, így téve teljessé a komplett idióta képet – mesélte Iván, akinek meglepetésére egy idősebb úr igyekezett pártját fogni: „Én is mentem már haza ilyen állapotban, de az hajnalban volt, nem fényes nappal” - mondta a bácsi, amivel nem biztos, hogy sokat segített. Ezúton elnézést mindenkitől aki látta – tette hozzá a színész, aki arra a kérdésre hogy mennyire vetkőzik le a Korhatáros szerelemben, nem adott konkrét választ: – A sorozat plakátján ágyban fekszünk, láthatóan, nem túl sok ruhában. Ez azért valamit sejtet…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.