Aktuális

Az olasz maffia tagja volt Farkas Helga gyilkosa?

Bors

Létrehozva: 2017.11.27.

Egy olasz kisvárosban találtak rá arra a férfira, akinek a tenyérlenyomata azonos azzal, amit megtaláltak Farkas Helga 26 évvel ezelőtti eltűnésekor a nő autójának visszapillantótükrén – állítja a Magyar Nemzet szerint Palatinus Gábor nyugalmazott rendőrtiszt, az eset egykori nyomozója, aki 2002-ben a balástyai sorozatgyilkos elfogásával vált ismertté.

Palatinus szerint a gyilkos emberrabló kápó volt egy olasz bűnözői csoportban, nevét a 2011-ben egy börtönben meghalt korábbi rendőr, a müncheni autótolvaj-banda tagja, Fésü Péter írta meg neki két héttel a halála előtt.

Farkas Helga Farkas Imre vállalkozó lánya volt, 1991 június 27-én rabolták el, miközben Orosházáról tartott Szegedre, azután már senki se látta. Aznap éjjel egy ismeretlen hívta fel az apát, 500 ezer márkát (akkori értékén 21 millió, main 300 millió forintot) követelt a lányért, három nap után viszont soha többé nem jelentkezett.

Az üggyel összefüggésbe hozták a nyomozók Juhász Benedeket, akinek a felesége azt vallotta, Juhász egyszer elárulta neki, hogy segítenie kellett Farkas Helga holttestének eltüntetésében. Juhászt később holtan találták meg. Letartóztatták viszont Csapó Józsefet, aki 10 éven keresztül ült Farkas Helga és társa meggyilkolása miatt. A lány holtteste viszont azóta sem került elő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713590112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól