Aktuális

Az időutazás lehetséges - állítja a NASA egyik kutatója

Bors

Létrehozva: 2019.04.29.

Tele van az internet meredekebbnél meredekebb teóriákkal arról, miként járhatnak már most időutazók közöttünk. Jó páran még messzebb mennek, és azt állítják: ők maguk jöttek a messzi jövőből vagy jártak a régmúltban. Néhány ilyen figurát mi magunk is bemutattunk - a következő hölgy azonban egész más kategóriába esik.

Louise Riofrio elismert tudós, aki a NASA kutatójaként vizsgálta a fénysebességet - és állapította meg, hogy az nem állandó. Ebből az elméletből - melyet mostanában készülnek majd igazolni a Nemzetközi Űrállomáson végzett mérésekkel - vonta le Riofrio és csapata azt a következtetést, hogy akár az időben is képesek lennénk utazni - legalábbis előre. A szakember szerint a múltba utazni már csak a - filmekből jól ismert - paradoxonok miatt is jóval problémásabb lenne - írja a Daily Star.

A kutató azt is elárulta: a fénysebességet érintő felfedezés később az űrutazást is elősegítheti. “A tér meghajlítása azért, hogy a fénysebességnél gyorsabban érjünk el más naprendszereket, határozottan olyan valami, amit egyszer véghez fogunk vinni” - magyarázta. Arra ugyanakkor nem tért ki a szakember, milyen távlatokban kell gondolkodni, amikor ezekről a lehetséges eredményekről beszél. Ami biztosnak tűnik, nem egy-két évtizedről van csupán szó - ugyanakkor már az is igen komoly előrelépés, hogy egy NASA-közeli kutató egyáltalán kimondja: amit a sci-fikben látunk, egy nap igenis valósággá válhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól