Egy szépségszalonban történt robbanásban meghalt a szalont fenntartó magyar nő a kaliforniai Aliso Viejo kisvárosban, helyi idő szerint kedden - jelentették hírportálok. Csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) őrizetbe vett egy gyanúsítottat.
Nem valószínű, hogy baleset történt - közölték a hatóságok, de egyelőre nem jelenthetik ki azt sem, hogy robbantás történt, noha a rendőrség a helyiség jellegétől idegen szerkezetet talált ott, amely feltehetőleg pokolgép volt.
A robbanásban - amely kedden kora délután történt - megsebesült további három ember. A detonáció ereje olyan nagy volt, hogy nem csak a szépségszalonban, de az emeletes épület több más helyiségében és szomszédos épületekben is kárt tett. A közelben lévők az első pillanatban azt hitték, földrengés történt. A rendőrség és a sürgősségi szolgálatok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
A rendőrség szerda délutáni sajtótájékoztatóján közölte, hogy a halálos áldozat egy a családjával 12 éve a városban élő nő, aki már három évtizede foglalkozott szépségápolással. A sebesülteket kórházban ápolják, nincsenek életveszélyben. A nyomozók egyelőre nem tudják, hogy a helyiség jellegétől idegen szerkezet milyen körülmények között került oda. A postaszolgálat szerint nem postai úton.
Az áldozat szomszédja a Los Angeles Times című hírportálnak elmondta, hogy a család sokkos állapotban van, és próbáltak kapcsolatba lépni magyarországi rokonaikkal.
Az FBI csütörtök reggel letartóztatott egy férfit, akit a robbantással gyanúsítanak. Laura Eimiller, a Szövetségi Nyomozó Iroda helyi irodájának szóvivője sajtóértekezletén közölte: letartóztatták az 59 éves Stephen Beal, kaliforniai illetőségű férfit, aki a robbantásban életét vesztett 48 éves kozmetikusnő Facebook-oldalán közzétett fotók tanúsága szerint kapcsolatba ált az áldozattal. Beal csütörtökön délután megjelenik a bíróság előtt.
Az FBI további részleteket egyelőre nem tett közzé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.