Aktuális

Az FBI kinyomozta: Bányatóba dobták VV Fanni holttestét

uv

Létrehozva: 2018.06.19.

Az amerikai szövetségi nyomozók arra jutottak, hogy a szalkszentmártoni ta­vaknál kell keresni a valóságshow-hős maradványait.

A nyomok az FBI embereit is a korábban már átkutatott szalkszentmártoni bányatavakhoz vezették. A gyanúsított állítja, munkaügyben járt a környéken Fanni eltűnésekor.

Mint azt két hete megírtuk, a világ legnagyobb nyomozószerve, az FBI is beszállt az egykori valóságshow-hős gyilkossági ügyének nyomozásába, majd egy hétig, két amerikai ügynök segédkezett a felderítésben. És bár a világ legprofibbjai sem találták meg Fanni holttestét, a Bors megtudta, a nyomok őket is a szalkszentmártoni bányatavakhoz vitték.

– A magyar hatóság az autó GPS-jelei és a telefonszolgáltató jelei alapján mérte be B. László útját, az FBI viszont a mobilja wifirendszerének adatait nézte, és így pár kilométeres eltérés van. Míg B. László azt mondta, hogy Dunavecse után, addig az FBI adatai szerint Szalkszentmártonnál fordult vissza, ahol bányatavak is vannak – tudtuk meg a gyanúsított ügyből kizárt  korábbi védőjétől, dr. Brodmann Pétertől, aki leváltása óta nyilatkozik lapunknak. Az ügyvéd állítja, unokaöccse nem hadakozik az új adatok ellen, és egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy az FBI-nak igaza van.

– Hét hónap elteltével nem egyszerű pontosan visszaemlékezni, hogy egy út során az ember hol fordult vissza az autóval, de László megmondta a nyomozóknak, hogyha a jelek azt mutatják, akkor az biztosan úgy is volt. De miért ne tehette volna?

Rendszeresen járt Dunavecse felé, mert egykor minőség-ellenőrzéssel foglalkozott, egész pontosan hajók szállítmányainak ellenőrzésével, és az volt az érzése, hogy átverték ebben a bizniszben, és ezért 2-3 hetente lejárt megnézni, történik-e rakodás az ottani kikötőben vagy sem – mesélt a részletekről dr. Brodmann.

A búvárok korábban már felkutatták azt az 5-6 bányatavat a környéken, ami szóba jöhet, de nem találtak semmit. Az FBI vizsgálódására a rendőrség levitte a gyanúsítottat az említett helyszínekre, és igyekeztek kifaggatni. B. László Fanni eltűnésekor, reggel 7-8 óra körül járt arrafelé. Vagy munkaügyben, ahogy ő és egykori védő nagybácsija állítja, vagy a rendőrség gyanúja miatt, miszerint VV Fanni holttestét tüntette el ott.

Nyomozás

Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el budapesti luxusalbérletéből. A lakóház kamerafelvételei szerint B. László cipelte le a ház mélygarázsába és tuszkolta be az ott parkoló bérelt autójába az alélt lányt, aki azóta nem adott életjelet magáról. A kocsiban gyanús eszközök és vérnyomok mellett egy kötelet is találtak a nyomozók, rajta Fanni és B. László DNS-ével. A dunaújvárosi férfi tavaly november 27-e óta az ügy egyetlen gyanúsítottja, akinek legutóbb 2018. augusztus 27-éig hosszabbították meg az előzetes letartóztatását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska