Aktuális

Az én lakásomban halt meg Jókai Mór!

Gergály Judith

Létrehozva: 2015.01.12.

Egy rajongója vásárolta meg Jókai Mór budapesti lakását, amelyben az író utolsó öt évét töltötte. A rossz állapotú ingatlant hamarosan felújítja.

Jókai Mór szellemisége átjárja az Erzsébet körút 44. számú házat. A második emelet 15. és 17/a ajtaja előtt is márványtábla emlékezteti a betérőket, hogy itt élt és hunyt el az írólegenda. Jókai Mór 1899-ben, hetvenöt éves korában költözött az akkor vadonatúj bérpalota második emeleti laká­sába, második felesége, az alig húszéves Nagy (Grósz) Bella családjához. Az idős írót első látásra megbabonázta a fiatal lány.

A körúti házban a sarokban volt a szalon, innen a Dob utca felé nyílt az író hálószobája.

– Jókaiék lakása akkoriban csaknem egy teljes emeletet foglalt el. Az ötvenes években azonban feldarabolták és több kisebb ingatlanra osztották fel. A mai középső lakásban halt meg és ravatalozták fel Jókait. Sokáig egy idős hölgy élt benne szegény körülmények között. Halála után eladóvá vált – mondta a Borsnak dr. Lászlófy Csaba szájsebész, aki a hölgy halála után úgy döntött, megvásárolja a kultikus lakást. Már csak azért is, mert gyermekkora óta Jókai az egyik kedvenc írója.

– Egyelőre rossz állapotban van, szükség lesz egy teljes felújításra. Szeretném, ha nem merülne feledésbe, hogy egy híres írónk utolsó öt évét töltötte itt.

 

Az utolsó szavai: aludni akarok

Jókai 1904. május 5-én este hat órakor gyöngeségére panaszkodott. Este 9-kor még hozzáigazította óráját a lakásban található többihez és percekig hallgatta. Utoljára annyit mondott: aludni akarok. Életének 80. évében aludt el örökre. Mint kiderült, tüdőgyulladás vitte el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól