Aktuális

Az elválás kezdete a szalagavató

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.11.17.

Igaz, hogy régen csak a december-februári időszakban voltak szalag­ava­tók, napjainkban viszont már vannak olyan iskolák, ahol november elején ünneplik ezt az alkalmat. De miről is szól pontosan a szalagavató?

A középiskolásoknak, gimnazistáknak ma már elmaradhatatlan esemény a szalag­avató, ami tulajdonképpen a kezdete egy kor lezárásának, hiszen az igazi búcsút majd a ballagás jelenti. Mindkét ünnep költséges a szülőknek, de talán a szalagavató az, amikor mé­lyebben bele kell nyúlni a zsebbe. Ilyenkor nem elég a csinos ruhát megvenni vagy varratni, még a keringősruhára is rá kell áldozni a pénzt, feltéve, ha a gyerek részt vesz a táncban. De honnan indult a ma már kihagyhatatlan szertartás?

Évszázados hagyomány

Az első, mai szalagavatókhoz hasonló ünnepséget közel 190 évvel ezelőtt Selmecbányán tartották. Akkor még valeteként ünnepelték, ami annyit jelent, hogy éljetek boldogul! Ekkor a végzős évfolyamok üdvözölték az alsóbb tagozatosokat, a na­gyobbak pedig megkapták az útravalójukat is. A szalagot az iskolához tartozás részeként tűzték fel, de emellett a közelgő elválást is jelezte és az utolsó év második félévétől viselték ezt a diákok, ahogy ma is. Ekkor viszont még zöldes árnyalatú szalagocskát kaptak a nebulók, ma már ezt felváltotta a kék, borsó- vagy a tört fehér színű árnyalat.

A szalagot a diákok maguknak tűzték fel, majd a fiatalabbak fáklyával egészen a város kapujáig kísérték őket. Itt szimbolikus fenékbe rúgással bú­csúztak tőlük, majd jöhetett az egész éjszaka tartó mulatozás.

Változó hagyomány

Ma is igaz az, hogy a végzős diákok hordják a szalagot az utolsó évük második felében, egészen addig, amíg végleg el nem válnak az iskolától. Viszont ma már nem maguknak tűzik a szalagokat, ezt az osztályfőnök vagy az igazgató helyezi fel a ruhákra. Ma már leginkább a külsőségekről szól a szalagavató, hiszen az ünnepséget nyitó vagy záró keringőn van a legnagyobb hangsúly. A lányoknál némelyik ruha már vetekszik egy-egy menyasszonyi ruhával. Míg régebben csak azt tartották fontosnak, hogy fehér ruhát viseljenek, ma már sok­kal jobban számít a ruha fa­zonja, és hát sajnos az ára.

A hagyomány szerint a végzős lányok együtt keresték fel a szalonokat, és választották ki a ru­hát. A hagyomány szerint nem a családdal kell ünnepelni az eseményt, hanem a diákok együtt mennek el szórakozni a szalagtűzés után.

Ahány ház, annyi szokás

Mindig felmerül a kérdés, hogy ilyenkor kell-e ajándékot adni, és ha igen, mit. Vannak olyan családok, ahol a fiatal kap külön valamit, míg máshol csak egy virággal köszöntik szalagavatója alkalmából. Vannak olyan családok is, amelyek inkább a ballagásra tartogatják az ajándékot. Régebben nem a fiatal kapott ajándékot, hanem pont ellenkezőleg, ő köszöntötte fel a szüleit, leginkább az édesanyát egy szál virággal.

Ezeket adhatja ajándékba

Ha valamit mindenképp szeretne adni, akkor sem kell nagyban gondolkodni, egy kis apróság is elég.
Arany ékszer: Ezzel nem nagyon lehet mellényúlni, főleg a lányok örülnek egy divatos ékszernek.
Utazás: Akár egy olcsóbb repülőjeggyel is meg lehet lepni az ünnepeltet.
Kaparós sorsjegy: Ha viccesebbre akarja venni a figurát, akkor vásároljon sorsjegyeket! A nyereményt a fiatal megtarthatja.
Utalvány: Ha nincs konkrét ajándékötlet, akkor egy utalvány is jó megoldás lehet. Nem kell feltétlenül vásárlási utalványban gondolkodni, akár egy új élményre is be lehet fizetni a szalagavatóst.
Virágcsokor: Ilyenkor sokan egy virágcsokrot adnak, és egy üdvözlőlapot. Ez főleg akkor jó megoldás, ha a ballagásra akarja tartogatni a nagyobb ajándékot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól