Az első szerelem: Bocsáss meg, Gyuri!

A segítségükkel szeretném újra látni az első szerelmemet. Történetünk: 16 éves koromban megismerkedtem egy 18 esztendôs fiúval. Én kecskeméti születésű vagyok. Lánykori nevem: Kovács Erzsébet, a Cserép utca 4. szám alatt laktam. A fiú Lipták György Szeged-Újszegeden lakott, de Kecskeméten dolgozott. Nagyon szerettük egymást. Mindennap találkoztunk. 

Azután közelgett a bevonulásának az időszaka. Visszament Szegedre dolgozni, mert azt ígérték neki, hogy ott lesz katona. Naponta leveleztünk. El is utaztam hozzá, péntektől vasárnapig boldogok voltunk. Gyurim az egész világgal tudatni akarta, hogy én leszek a felesége. Mivel letelt a szabadság, haza kellett mennem Kecskemétre és tovább dolgozni, élni Gyuri nélkül. A bevonulása előtti nap megjelent a munkahelyemen. Az egész estét együtt töltöttük. Éjjel, mikor visszautazott Szegedre, mindketten sírtunk. Majd jött tőle a levél, hogy Hódmezővásárhelyre vitték katonának. Szinte naponta írtunk levelet egymásnak. Hónapok múltán nem bírtam tovább nélküle. Az egyik húgom nevében táviratoztam Gyurinak, hogy öngyilkos lettem. Gyurim elszökött a katonaságtól, s a lakásunkon megtalált. Sírt a boldogságtól, hogy élek. Már éppen enni akartam neki adni, mikor hazaért a bátyám és meglátta Gyurit, mint szökött katonát. Elzavarta, még azt sem várta meg, hogy enni adjak neki. 

Ennek már több mint ötven éve, és én azóta sem bocsátottam meg a bátyámnak. Írtam a Gyurinak több levelet, de nem tőle jött a válasz, hanem a Honvédségtől, hogy Gyuri nem írhat, mert a szökéséért nyolc hónap laktanyafogságot kapott. Írtam a lakáscímére is, de a levél úgy jött vissza, hogy a „Címzett ismeretlen helyre költözött”. Igaz, férjhez mentem, de nagyon szeretnék tőle személyesen bocsánatot kérni, mert imádott engem, én pedig egy távirattal tönkretettem az életünket. 

(Cím a szerkesztőségben)

U.i: Ezt a verset írtam: 

L égy oly kedves és bocsáss meg, 
I sten is tudja, még mindig szeretlek
P iros az arcom, hogy újra Rád lelek
T áviratot nagyon kérlek felejtsd el, 
Á lmomban sem tennék még egyszer ilyet
K atonaidőd alatt közölni a végzetem
G yurikám, hidd el, még most is szeretlek
Y bl Miklós ilyen erős házat még nem épített, 
Ö rjöngeni tudnék, fiatalkori hülyeségemen, 
R ózsával könyörög neked Kovács Erzsébet, 
G yengeség volt közölni veled halálhíremet, 
Y vett nevű unokánk most mondhatná: szeretlek.