Aktuális

Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a fertőzöttek és a halottak száma

MTI

Létrehozva: 2020.03.30.

Forrás: MTI/AP/Seth Wenig

Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a koronavírus által  fertőzöttek és a járvány  halottainak a száma.  A Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő déli adatai szerint eddig több mint 143 ezer amerikainál mutatták ki a fertőzést, a halottak száma pedig meghaladja a 2500-at.  

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója hétfőn délelőtt bejelentette, hogy egyedül  az államban a Covid-19 a vasárnapi 965 halálos áldozathoz képest hétfőre már több mint ezer áldozatot követelt.

New York városának kórházai megteltek, egymás után állítják fel a tábori kórházakat, még a Central Parkban is felhúztak egy sátorkórházat.

New Yorkban hétfőn, helyi idő szerint a déli órákban kikötött az a kórházhajó, amely szombaton indut el a virginiai Norfolkból. A hajón 12, teljesen felszerelt műtő van, orvosokkal és ápolókkal.

Deborah Birx, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport tagja hétfőn az NBC televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: az  Egyesült Államok vidéki, kistelepülésein élőknek is fel kell készülniük a járványra. Mint fogalmazott: a vírus nagyon enyhe tünetekkel járó, sőt, tünetmentes fertőzéseket is okozhat és csak akkor törhet felszínre, amikor a legsérülékenyebb társadalmi csoportokat - az idős korúakat vagy a komoly, krónikus betegséggel küszködőket  - sújtja. Az orvosnő hozzátette: amikor már ezeket a rétegeket is elérte a fertőzés, ez azt jelenti, hogy az adott településen mindenütt "befészkelte magát" a vírus.

Larry Hogan, Maryland kormányzója hétfőn rendeleti úton tiltotta meg a lakhelyelhagyást. A rendelet értelmében csakis nagyon kivételes esetben - nélkülözhetetlen munka, vagy élelmiszer- és gyógyszervásárlás okán - lehet kimenni az utcára. A rendelet betartását az állam területén rendőrök ellenőrzik, a szándékos szabálysértőket ötezer dolláros büntetéssel sújtják. "Mi már nem kérjük, vagy javasoljuk, hogy a marylandiek maradjanak otthon, hanem kötelezzük őket erre" - nyilatkozta a kormányzó.     

Hasonló értelmű rendeletet írt elő Ron DeSantis, Florida kormányzója is, ez a rendelkezés azonban egyelőre csak az állam déli megyéire terjed ki.

Vermont kormányzója, Phil Scott arról adott ki rendeletet hétfőn, hogy bárki, aki belép az állam területére, köteles 14 napig tartó önkéntes karanténba vonulni.

A szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEM) közleményben tudatta, hogy több külföldi ország - köztük Malajzia, Thaiföld. Vietnam, Tajvan, India, Mexikó - vállalataival szerződtek egészségügyi eszközök segédeszközök gyártására. Az orvosi kesztyűket, maszkokat, sebészköpenyeket chartergépekkel szállítják az Egyesült Államokba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137222_auto_resized.jpg
origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713411610
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713411610
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713411610
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713411610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713411610
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni