Aktuális

Az átlag csak akkor fordul orvoshoz, amikor már nincs mit tenni, húzni kell

Bors

Létrehozva: 2018.10.21.

Ön is utál fogorvoshoz járni? Pedig a fogai nagy része megmenthető lenne, ha rendszeresen eljárna szakorvosi vizsgálatra.

Fogorvos – csak ha fáj

Mi, magyarok nem tartozunk az egészségére figyelő népek közé, ez meglátszik a fogsorunk állapotán is. Mivel a fogorvost ma is egyfajta mumusnak tekintetjük, ezért mondhatjuk azt, hogy a fogaink egészsége sem éppen megfelelő.

– Egy átlag magyarnak tíz foga hiányzik, amelyből csak négy van pótolva, viszont a szuvas és a tömött fogak száma alacsony. Utóbbi nem azt jelenti, hogy ennyire rendben lennének a fogaink, mivel ha a hiányzót és a pótlást tekintjük, ez azt mutatja, hogy azért van kevés tömött, illetve szuvas fogunk, mivel már csak akkor megyünk el szakorvoshoz, amikor már csak a fog eltávolítása lehetséges – magyarázta a Borsnak dr. Herman Péter, a Fog és Szájsebészeti Ta­nács elnöke.

Pedig az első gyanús jelnél orvoshoz kellene fordulni, és nem csak akkor, amikor már pokoli fájdalmak kínoznak. Kezeljük helyén a reklámokat Időről időre felbukkannak a mindenféle csodaszerek a reklámokban, amelyek azonnali változást hoznak, és minden problémánkat megszüntetik. A szakértő szerint mint minden reklámot, ezt is a helyén kell kezelni, és hogyha valóban problémánk van, akkor ne ezekben keressük a kiutat, hanem a biztonságos fogor­vosnál.

– A szakértő nem a hirdetés, hanem a valós probléma alapján kezeli a fogakat, és a saját tudása alapján dönti el, hogy pontosan milyen beavatkozás szükséges, amely sokkal biztonságosabb, mint a hosszú időt igénylő mindenféle próbálkozások – figyelmeztetett a szakértő.

Biztonságos a fehérítés

Rengeteg fogfehérítési technikával találkozunk mostanában, sőt felröppentek olyan hírek is, hogy ezek többsége inkább árt a zománcnak, amely miatt akár ki is potyoghatnak a fogak.
– A fogfehérítőket 2012-ben egy Európai Uniós rendelet egyértelműen szabályozta. Ez azt mondja ki, hogy 6 százalék hidrogén-peroxid- tartalom felett nem lehet alkalmazni fogfehérítőket. Amelyek betartják a Magyarországon is hatályos szabályokat, azokat biztonságosan használ-hatjuk. A most reklámozott eszközök is lehetnek jók, csupán a koncentráció tartalmát kell figyelem- be venni – mondta dr. Herman Péter.

Fél évente irány az orvos

Bár rengetegen félünk csak egy állapotfelméréstől is, bizony megéri, hogy időben el­kaphassuk a fogbetegségeket. Ez már gyerek- és fiatal felnőttkorban is fontos, mivel nem is gondolnánk, de akár nyugdíjaséveinkben is kevesebb gondot okozhatnak a fogaink.

A féléves vizsgálaton nemcsak a fogak, hanem az íny állapotát is megnézik, így később, nyugdíjasként akár több évvel is meghosszabbíthatjuk a fogazatunk élettartamát.

Környezetkárosító az amalgám

Környezetkárosító az amalgám Bár sokan azt gondolják, hogy az amalgámtöméseket a szervezetre gyakorolt káros hatásaik miatt „tiltották” be, azonban az igazság nem egészen ez. Ennek használatát is jogszabály határozza meg, amelyet 2018. július elsejétől korlátozták. Ez azt jelenti, hogy 15 éves kor alatt, terhes, illetve szoptatós nőknél nem lehet alkalmazni, 2019 januárjától pedig csak kapszulás formában lehet az amalgámot használni. Ezzel egyidejűleg a rendelőket kötelezték arra, hogy amalgámszeparátort telepítsenek, amely arra jó, hogy ha az orvos amalgámtömést használ, vagy vesz ki a fogból, akkor ne a csatornarendszerbe kerüljön az anyag, mivel környezetszennyező.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor