Aktuális

Autóra zuhant egy magyar turista - egyre többen hódolnak a veszélyes trendnek

D. P.

Létrehozva: 2018.08.01.

Az erkélyugrás évek óta szedi halálos áldozatait Mallorcán, de a részeg külföldi turisták nem tanulnak a tragédiákból. Egy 25 éves magyar nő megúszta súlyos sérülésekkel.

Súlyos sérüléseket szenvedett egy 25 éves magyar nő, miután pár hete kizuhant egy mallorcai hotel második emeletéről. A balconing, vagyis erkélyugrás már a korábbi években is óriási problémát okozott a turisták körében népszerű spanyol szigeten. A főként brit és német turisták által kedvelt őrült játék idén már három áldozatot követelt. Rendszerint előfordul ugyanis, hogy a részeg fiatalok rosszul mérik fel a távolságot, és a medence mellé esnek.

A vállalkozás lényege, hogy az – általában részeg – turisták emeleti hotelszobáik erkélyéről vetik magukat az úszómedencébe. A balconingnak van egy másik, szintén hajmeresztő változata: amikor egyik erkélyről a másikra másznak át. Az őrült ugrást rendszerint videóra is veszik és feltöltik a YouTube-ra. Szakértők szerint pont a várható népszerűség játssza a legfőbb szerepet abban, hogy az életveszélyes erkélyugrás ennyire népszerű lett.

A fiatal magyar nő zuhanásának körülményei egyelőre rejtélyesek. A brit Daily Mail információi szerint a kétcsillagos Leblon Hotel második emeletéről zuhant a mélybe, de nem a medencébe, hanem egy autó motorháztetőjén landolt. Az eset szerencsére nem végződött tragédiával, de a részeg nő súlyos sérüléseket szenvedett.

A Bors megkereste a szóban forgó hotelt és a külügyminisztériumot, de ezidáig nem válaszoltak a baleset körülményeivel kapcsolatos kérdéseinkre.

Hogy komoly problémáról van szó, azt az is bizonyítja, hogy Mallorcán nemrégiben válságtanácskozást hívtak össze a szállodájuk erkélyéről a medencébe ugráló turisták miatt. A hatóságok magas büntetéssel próbálják visszaszorítani az őrült divatot, 600-1500 euró közötti – a 165 ezer forinttól félmillióig is terjedő – bírságokat szabnak ki az ugrálókra. A szállodák egyelőre annyit tehetnek, hogy kitiltják a saját és mások testi épségét is veszélyeztető vendégeiket. Már ha egyáltalán azok túlélik az ugrást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek