Aktuális

Aurelio: Nem szököm meg a börtön elől

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2019.10.18.

Az elsőfokú tárgyaláson nem hallgatta végig az ítélethirdetést, sokan már azt hitték, inkább elmenekül, semmint börtönbe menne a Való­Világ-győztes. Aurelio hisz abban, hogy kiderül az ártatlansága.

Pszichésen nem bírta a rá nehezedő nyomást, ezért szerda délután már be sem ment az emberrablási ügyben lefolytatott tárgyalásának ítélethirdetésére. A bíró ennek ellenére is ítéletet hozott, Aureliót első fokon négy év börtönbüntetésre ítélte, plusz arra az 1 év 2 hónapi szabadságvesztésre, amit a két évvel ezelőtti drogügye miatt szabott ki rá feltételesen a bíróság. 

– Tisztázzuk az elején, szeretném mindenkiben tudatosítani, hogy nem jogerős az ítélet, tehát a közelében sem vagyok annak, hogy börtönbe kelljen mennem! – kezdi a Borsnak Aurelio, majd így folytatja: – Egyébként el vagyok keseredve, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Engem lopnak meg, és én állok bíróság előtt, de nem is garázdaságért, hanem már egyenesen emberrablásért? – teszi fel a kérdést.

Mint ismeretes, a részeg tévés celebtől 2017 októberében egy szórakozóhelyen egyik ismerőse 160 ezer forintot lopott el. Aurelio másnap két ismerősével megkereste a tolvajt, az utcára rángatták, megverték, majd egy autóba tuszkolták, ahol tovább püfölték.

Sokan azt hitték, hogy Aurelio azért nem ment vissza a bíróságra a tárgyalási szünet után az ítélethirdetésre, mert esetleg félt attól, hogy azonnal börtönbe kell vonulnia. A TV2 sztárja ezt azonban cáfolja. 

– Nem szököm meg a börtön elől. Soha életemben nem me­nekültem el a felelősség elől – mond­­ja Aurelio. – Világéletemben vállaltam minden tettemért a következményeket. Amit elkövettem, azért bűnhődjek. Amit azonban nem, azért nem fogok. Tudom, hogy Istennek terve van velem, hogy nem engedi meg, hogy egy koszos, lepukkant börtöncella legyen az otthonom éveken át!

Mert nem ezt érdemlem. Tudom, hogy sokan nem kedvelnek, kárörvendően nevetnek most, hogy bajban vagyok. Nekik üzenem, hogy pont ők azok, akik Aurelio Caversacciónak erőt ad­nak a harchoz, erőt az élethez! Nem tartanék ott, ahol most tartok, ha nem lennének irigyeim, akik a bukásomra várnak.

Hát várhatnak jó sokáig! – üzeni Aurelio, akitől azt is megkérdeztük, mihez kezd az elkövetkezendő időszakban. A celeb másodfokú tárgyalása ugyanis az ügy­védje szerint legkorábban jövő év tavaszán kezdődhet el, és mire vége lesz, körülbelül egy év telik el mostantól számolva. 

– A TV2-nél nagyon rendesek velem, foglalkoztatnak, elvileg még van egy műsor, amiben majd szerepelni fogok valamikor – me­séli a tévés. – Emellett van egy igen kecsegtető civil álláslehetőségem is, azon komolyan gondolkodom, de erről még nem beszélnék. A hétvégéken lánybúcsúkra, kaszinómegnyitókra járok, mint meghívott vendég, a hétköznapjaimat viszont szeretném most tartalmasabban kitölteni.

Anyanyelvi szinten beszélek németül, szívesen tolmácsolnék, ha van rá igény. A kihívások éltetnek, és bármennyire nehéz is most számomra ez az időszak, be fogom bizonyítani – elsősorban magamnak –, hogy jobb sorsot érdemlek, mint amit jelenleg élek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól