Aktuális

Aurelio: a börtönre nem lehet lelkileg felkészülni – retteg a botrányhős, akár nyolc évre is leültethetik

Bors

Létrehozva: 2019.09.13.

Mint ahogyan azt a Bors korábban megírta: a vád szerint az egykori Való Világ 6 nyertese több barátjával együtt elrabolta egy ismerősét, miután az közel 200 ezer forintot lopott tőle, hogy visszaszerezzék az eltulajdonított pénzösszeget.

A vád szerint az áldozatot bántalmazták, majd elhurcolták a nagyszüleihez, mert állítólag oda rejtette a pénzt.

– Lefogták K.-t, majd Aurelio ököllel többször gyomron ütötte. K. sírt a bántalmazástól, és azt mondta, a pénz a nagymamájánál van. Utána, úgy láttam, betuszkolták egy kocsiba – olvasta dr. Fodor Endre bíró S. B. megerősített vallomását. Ezért Aureliót akár 8 évre is elítélhetik.

– Bíró úr, ezek Rambo-filmet akarnak csinálni A kis hercegből! – csattant fel Aurelio, amikor elfogyott a türelme, de a tárgyalás után elismerte, börtönbe juttathatják a terhelő vallomások – írja a Blikk. 

– Ez valóban nagyon kemény... Úgy gondolom, ezzel az eshetőséggel is számolnom kell, bár szerintem a börtönre nem lehet lelkileg felkészülni. Van már némi tapasztalatom a bezártságról, a Való Világ pszichológusa akkoriban megállapította, tudok zárt közösségben élni – magyarázta Aurelio a Blikknek

– Olyankor mintha egy sötét függönyt engednének le a fejemben, és az egész napom azzal telik, hogy a tárgyalásra gondolok. Sok mindent lehet mondani a gyerekemre, hirtelen természetű, impulzív személyiség, de nem emberrabló, az biztos. Tudom, hogy senkinek sem tudna ártani – nyilatkozta korábban a valóság show hős kétségbeesett édesanyja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486908
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486908
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze