Aktuális

Attila sírját fotózták le a hőkamerával?

Létrehozva: 2012.03.10.

Hatalmas felfedezés kapujában áll dr. Lánszki Imre ökológus és dr. Kováts László Dezső, a Műszaki Egyetem egykori professzora. A két tudós a Pilis keleti vonulataiban hőkamerával sírhelyeket azonosított, elméletük szerint Attila hun király és Árpád fejedelem nyughelyét rejti a hegy.

Kételkednek a régészek

A régészeti ásatásokra a terü­letileg illetékes múzeumigaz­gatóság adhat ki engedélyt.
A Bors megkereste a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát, ők azonban hivatalosan nem kívánták kommentálni Lánszkiék kutakodását.

– A terepbejáráshoz, hőkamerás felvételek készítéséhez nem kell engedély – közölte egy munkatárs. – Ez egyébként bányaterület volt a hatvanas években, szóval ha Lánszkiék itt ásnak, azt valószínűleg sen-ki nem akadályozza meg. Mindazonáltal a régészek igen szkeptikusak az efféle felfedezésekkel kapcsolatban – tette hozzá a szakértő.
Szörényi is kutakodik

Az Illés együttes énekese, Szörényi Levente is a Pilisben sejti Attila sírját. A zenész tíz esztendeje háromszor két hetet tölt a Holdvilágárokban barlangász barátaival. Szörényi 2000-ben hozta létre a Holdvilágárok Alapítványt, amely az ásatásokat finanszírozza, munkájukat a Szentendrei Múzeum szakmai támogatásával végzik.










Bors

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól