Aktuális

Átplasztikáztatná magát, mert mindenki gyülőli a hazájában

Bors

Létrehozva: 2016.12.13.

A 41 éves Karen Matthews – a Nagy-Britannia legutáltabb anyukájának titulusát méltóképpen elnyerő nő – szeretné, ha plasztikai műtétet végeznének el az orrán, kisebbre operáltatná, hogy a későbbiekben ne ismerjék fel, és ne támadjanak rá az utcán az emberek.

Matthewst 2008-ban 8 év börtönbüntetésre ítélték, mert saját, kilenc éves kislányát, Shannont rabolta el. Pontosabban úgy tett, mintha elrabolták volna a lányát.

Az „anyának” ugyanis az volt a terve volt élettársa nagybátyjával, hogy míg a kislányt egy ágyneműtartóban begyógyszerezve eldugják, a rendőrség hiába tesz kísérletet megtalálására, úgyse fog sikerülni, és ezért nyomravezetői jutalmat ajánlanak majd fel.

50 ezer fontot, vagyis 15 millió forintot zsebelhettek volna be, már, ha sikerül véghezvinni tervüket. Igaz, így is elköltöttek a hatóságok a keresésre 3,2 millió fontot, azaz több mint 900 millió forintot, és akkor még nem is volt szó arról a több száz önkéntesről, akik fizetés nélkül vettek részt a keresésben.

A 41 éves nő, akit azóta kiengedtek a börtönből, egy barátjának elárulta, meg akarja változtatni a külsejét, hogy ne érjék támadások a mindennapokban. Azt mesélte példaként, hogy nemrégiben az utcán utána kiabáltak, „nézd már ezt a molesztálót!” Volt olyan is, hogy tűzijátékkal dobálták meg, de már a börtönben sem kímélték.

A barátnak arról is beszélt, hogy a szerelmi életét is tönkretette ez az ügy, már nem foglalkozik férfiakkal, annak ellenére, hogy rengeteg férfi bombázta levelekkel, miközben a börtönben ült.

Egyébként a rá kiszabott büntetés felét kellett csak leülnie végül, azóta nem iszik, és hithű katolikus lett. Dél-Angliában él új név alatt.

A kislány Shannon közben már 18 éves, úgy tudni, nem tartja édesanyjával a kapcsolatot, és új otthont találtak neki még mikor az anyja a büntetését töltötte.

A történetről a BBC jövőre ad le egy filmet The Moorside Project címen Gemma Whelannel, a Trónok harca szereplőjével a főszerepben – számolt be róla a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól