Aktuális

Át akarták verni 81 éves édesanyját, de nem hagyta – videó

Bors

Létrehozva: 2016.10.15.

<p>Vizsgálat indult egy cég ellen Nagy-Britanniában, miután egy sebezhető, idős néninek 2 millió forintnyi fontért adtak el ajtókat, pedig neki csak egy 17 ezer forintos javításra volt szüksége.</p>

Dominic MacMahon egy felvételt készített arról, ahogy egy ablakgyártó vállalat kereskedője át akarta verni édesanyját, és akiről McMahon azt állítja, hogy szándékosan „idősekre vadászik”. Ráadásul az átverés az édesanyja egészségére is ráment, mondta a fia.

Kedden egy kereskedő érkezett ki a 81 éves, demenciában szenvedő Dr. Heather Collins essexi házához, majd 2,5 óra munka után kiállított egy 5743 fontos (1,8 millió forintos) számlát. Az árban egy bejárati és egy hátsó ajtó volt, de a biztosítási ügynökként dolgozó McMohan szerint erre egyáltalán nem volt szükség.

Az öt perces felvételt már 4,7 millióan látták, pedig csak három napja rakta fel MacMahon, aki vitázik rajta az ablakossal. Utóbbi azzal védekezik, hogy ő nem csinált semmi rosszat, és hogy nem volt tudatában annak, hogy az idős nő demens.

MacMohan azért vette fel a találkozójukat, hogy mások is lássák, hogyan használják ki cégek és jótékonysági szervezetek az idős és kiszolgáltatott időseket. „Ez csak egy eset, de hányan mehettek még ilyenen keresztül? Olyan emberek, akiknek nincsen senkijük, akik gondoskodnának róluk. Azt reméljük, hogy sikerül elérni azt, hogy a kiszolgáltatott embereket megvédjék az ilyen visszaélésektől” – mondta a Metronak.

„A kereskedő viselkedés hihetetlen, hogy tudsz más emberi lényt így kezelni? Hogy néz a tükörbe, miután ezt csinálja egy kiszolgáltatott idős nővel?”

MacMahon azt írta, hogy az anyjának problémái vannak  az idővel és a mennyiségekkel, és nem is tudott róla, hogy gond lehet azzal, ha aláír egy 2 milliós csekket. Pedig igen csak szükségük van arra a pénzre, mert három gondozó is jár hozzá, akik mosdatják, öltöztetik, és segítenek neki a mindennapokban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor